-7 °C Budapest

Ennyivel emelkedhet jövőre a minimálbér

Pénzcentrum
2016. május 2. 09:33

Jövőre 5 százalékkal, azaz nettó 3 700 forinttal emelkedhet a minimálbér -szakszervezeti források szerint ez olvasható ki a költségvetés tervezetéből.

Az emelés a személyi jövedelemadóból befolyó költségvetési bevétel növekedésének mértékéből következik. Ezt pedig az érdekképviseletek máris elfogadhatatlannak tartják, bár tavaly még rosszabb volt a helyzet, mert a bértárgyalások csak késő ősszel kezdődtek el - írja a Népszabadság.

Idén azonban már a napokban összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), ahol vélhetően a minimálbérről is tárgyalnak. A kérdés persze most is az, hogy a kabinet hajlandó-e majd engedni a célszámokból.

A szakszervezetek szeretnék elérni, hogy a minimálbér 2018-ra érje el a létminimumot. Ehhez viszont az öt százalék - ami nettóban jövőre nagyjából 3700 forintot jelentene - bizonyosan kevés. Újabb számítások szerint a megélhetéshez hazánkban 88 ezer forint kell, miközben a minimálbér csupán 73 ezer forint.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154149910358762

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 17:27