A keretösszeg megemelésével újra megnyílik a lehetőség a társasházak előtt: a kormány 4,1 milliárd forinttal toldotta meg a fűtési költségmegosztók felszerelését támogató programot.
Tavaly egy kisvárosnyi gyerek eltűnését jelentették a rendőrségnek - hívta fel a figyelmet az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódó Ezer Lámpás Éjszakája programot szervező cég közleményében.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Hermon körözési nyilvántartási rendszere szerint 16 429 14-18 éves fiatal eltűnésével összefüggésben rendeltek el nyomozást, míg a 14 év alattiaknál 2850 esetben kellett mozgósítani a nyomozó hatóságot. Összességében 19 279 körözést indítottak el a rendőrök tavaly a 18 évnél fiatalabbak eltűnésével kapcsolatban.Az eltűnt gyermekek világnapja május 25., ehhez kapcsolódóan vasárnap hatodik alkalommal rendezik meg az Ezer Lámpás Éjszakája programsorozatot. A kampányban 13 város vesz részt, minden helyszínen jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással hívják fel a figyelmet a csellengés veszélyeire.
A vasárnapi programokon több mint hatvan együttes és énekes vállal szerepet, a társadalmi célú rendezvényen többek közt olyan fellépők állnak majd színpadra, mint Curtis, Radics Gigi, a Holdviola, Nagy Feró és a Beatrice, a Sugarloaf, a Ladánybene 27, a Belmondo, ByeAlex és a Slepp.
Az eseményen 12 ezer világító lufit engednek a magasba, így szeretnék jelezni, hogy minden gyereket hazavárnak.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






