A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó őszintén vallott karrierje pénzügyi nehézségeiről, elmondása szerint volt olyan, hogy hónapokig fizetés nélkül kényszerült játszani.
A kisvállalkozások közel kétharmada bruttó 100-150 ezer forintos fizetést javasol a pályakezdőknek, a többség egyébként szívesen vesz fel karrierje elején álló dolgozókat. A munkavállalásnál egyébként az elsődleges szempont, hogy a munkahely közel legyen a lakhelyhez.
A kisvállalkozások 60 százaléka, a mikrovállalkozásoknak pedig 48 százaléka javasol bruttó 100-150 ezer forintos fizetést a pályakezdőknek. Ennél alacsonyabb összeget a kisvállalkozások 9 százaléka, a mikrovállalkozásoknak pedig 7 százaléka, ennél nagyobbat 30, illetve 28 százalék ajánl kezdő fizetésként - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia friss felméréséből.
A kisvállalkozások jóval nagyobb arányban adnak lehetőséget a pályakezdő munkavállalóknak, mint a mikrovállalkozások. A kisvállalkozások 57 százaléka alkalmaz pályakezdőket, míg ez az arány a mikrovállalkozásoknál 18 százalék. A kisvállalkozások leginkább anyagi okokból adnak munkát pályakezdőknek; a megkérdezett kisvállalkozásoknak 54 százaléka nevezte meg ezt indokként.
A mikrovállalkozások 65 százaléka a korszerű elméleti tudás miatt alkalmaz pályakezdőket. Azok a mikro- és kisvállalkozások, amelyek nem foglalkoztatnak pályakezdőket, ezt leginkább a gyakorlati tudás hiányával magyarázták. A kutatás rámutat arra is, hogy a munkahelytől való távolság szintén fontos tényező a munkavállalók számára. A mikrovállalkozások 58 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig 66 százaléka válaszolta azt, hogy egy átlagos magyar munkavállaló számára a munkahely fizikai elhelyezkedése, elérhetősége meghatározó szempont. A kutatás szerint ugyanakkor mikrovállalkozások 69 százaléka és a kisvállalkozásoknak 73 százaléka úgy látja, hogy egy jobb munkalehetőség érdekében a magyar munkavállalók hajlandók a napi szintű ingázásra.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







