2025 novemberében az építőipari statisztikákban még nem jelent meg az Otthon Start keretében megítélt, több mint 500 milliárd forintnyi lakossági hitel hatása.
Közel 14 ezer munkáltatót ellenőrzött az év első kilenc hónapjában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaügyi hatósága, ebből pedig kiderült, hogy az ellenőrzött cégek dolgozóinak több mint negyede, 16 százaléka feketén dolgozott - írja a Világgazdaság.
Az NGM nagyjából 60 ezer dolgozó munkajogi helyzetét ellenőrizte és 71 százalékuknál talált valamilyen jogsértést. A különböző szektorokban eltérő a be nem jelentett munkások száma. Az építőiparban a munkások 40 százaléka dolgozott feketén, a mezőgazdaságban és a személy- és vagyonvédelemben 29, a vendéglátásban 17, a kereskedelemben 11 százalék volt ez az arány.
Az ellenőrzéseknél a munkáltatók gyarkran az adminisztrációs hibára hivatkoztak, illetve hogy a munkavállalók bejelentéséhez szükséges adatokat időben leadták a könyvelőnek, de ő elmulasztotta a bejelentésüket,vagy hogy az adott dolgozó próbaidős és az után akarták bejelenteni. Nem volt viszont jellemző az NGM szerint, hogy színlelt szerződéseket kötöttek volna a dolgozókkal és unión kívülről érkező munkásokat sem alkalmaznak sokan bejelentés nélkül.
A feketézés mellett sok cégnél tártak fel munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértéseket, bár kevesebbnél, mint tavaly. A több mint tízezer cég közül, amelynél valamilyen jogsértést talált az NGM, 1100-ra szabtak ki összesen 157 millió forint bírságot.








