10 °C Budapest

Nagy bajban a Tesco: a karácsonyi roham alatt léphetnek le a dolgozók

2018. december 3. 08:30

Nem jött be az alkalmazottaknak a tervezett vállalati átszervezés: összeolvasztanák a munkaköröket, így az eddiginél több területen is rendelkezésre kellene állniuk. Az országszerte 16-17 ezer alkalmazottat foglalkoztató Tesco áruházlánc dolgozóinak több mint a felét érintő döntés miatt a karácsonyi bevásárlási szezonban jó néhány árufeltöltő hagyhatja el a céget, pedig a vállalat már így is égető munkaerőhiánnyal küszködik.

Az átszervezés során az eddig külön munkaköröknek számító friss árut, szárazárut, illetve a zöldségáru-termékeket polcokra rakodó árufeltöltők feladatait összevonják, helyette egy munkakör jön létre. Az új, úgynevezett áruházi munkatársi munkakörbe kerülő dolgozóknak ezután a napi munkavégzésük során az eddigi egy helyett mindhárom területen korlátlanul rendelkezésre kell állniuk, és nem a jogszabályban jelenleg szabályozott, évente 44 napot megengedő átirányítás mentén látják majd el a feladatokat - írta a Magyar Idők.

A Tesco-Globál Áruházak Zrt.-től a lap nem kapott választ  az átszervezéssel kapcsolatos kérdésére. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a lapnak azt mondta,  őket sem a munkaadó, hanem a dolgozók értesítették a drasztikus lépésről, de később a cég képviselője is megerősítette, hogy a döntés megszületett.

Mivel egyébként is kevés az áruházakban az árufeltöltő, akiknek jellemzően magas a túlóraszámuk, továbbá számottevő a fluktuáció a területen, a várhatóan nagyon erős decemberi forgalomban elbizonytalanítják az egész éves hajtásban mostanra kimerült dolgozókat - vélte Bubenkó Csaba. Mint mondta, a munkaköri átszervezés az általános dolgozói várakozások szerint újabb megterhelést jelent majd a meglévő munkatársaknak, ezért - mivel más, jobban fizető láncoknál is szükség van pluszmunkaerőre - többekben máris felmerült a kiszámíthatóság érdekében a munkahelyváltás gondolata.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.09 15:36
Az idegtudomány egyik fontos felismerése az elmúlt évtizedekben az volt, hogy az emberi agy a társas...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 17. 11:33