Európában ugyanezzel a teljesítménnyel más anyagi szinten élne, de Magyarországon a siker nem feltétlenül jelent gazdagságot - mondja a tévés.
Nem élnek sokan a felmentés lehetőségével az óvodakötelezettség kapcsán, a pedagógusok és szülők között egyetértés van a mielőbbi kezdés hasznosságát illetően. Az Emmi szerint ráadásul tíz százalékkal jár most több hároméves óvodába, mint a korhatár leszállítása előtt - írja a Magyar Nemzet.
Nem jellemző, hogy a szülők tömegesen kérnének felmentést a jegyzőktől, hogy ne kelljen háromévesen óvodába íratni gyermeküket - állítják a lapunk által megkérdezett szakemberek - írja a lap. Mindezt annak apropóján, hogy a 2015-ös tanévtől már hároméves kórtól kötelező óvodába járni, míg korábban elég volt ötévesen beiratkozni.
- hangsúlyozta a lapnak Bíró Gyula, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MÓE) szóvivője.
A korleszállítás hatékonyságának kiértékeléséhez azonban még időre van szükség. Az Emmi a lap kérdésére ugyanis közölte: az intézkedés hatékonyságát leghamarabb a 2015 szeptemberében óvodai nevelésbe kerülő gyermekek 12. életévében (vagyis 2024 körül) lehet majd mérni. Szerintük az akkori 6. osztályos kompetenciamérés tudja majd megmutatni, hogy következett-e be már változás.
Annyit azonban a szaktárca már most kiemelt, a gyermeklétszám növekedett a jogszabályváltozás hatására: míg 2010-ben a hároméves gyermekek 74,1 százalékát helyezték el óvodában, arányuk a 2017/2018-as nevelési évben tíz százalékkal, 84,4 százalékra nőtt. A négyévesek óvodai részvétele ugyanebben az időszakban 92,9 százalékról 95,1 százalékra emelkedett.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







