A kecskeméti Mercedes-gyárban is számos tényező befolyásolja a fizetéseket, mutatjuk, mik ezek, és hogy milyen bérekkel számolhatnak az itt dolgozók.
A KSH adatai szerint a tavaly több mint 4 milliónyian dolgoztak alkalmazottként: a NAV-nál 4,28 millió munkaviszony után vallottak be jövedelmet. Közülük azonban csak 2,9 millióan írtak be havi átlagban minimum 138 ezer forintos fizetést, vagyis legalább az akkori minimálbért - számolt be a Népszava.
Ez a 136 ezer közfoglalkoztatott és a 187 ezernyi részmunkaidős dolgozó esetében még érthető is volna, hiszen esetükben törvényileg is megengedett a minimálbérnél kisebb fizetés.
Van még ugyanakkor rajtuk kívül további 770 ezer fő, akik szintén kevesebbet keresnek havi átlagban, mint a minimálbér - derül ki a 2018-as adóbevallásokból. Kordás László, a MASZSZ elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta a lapnak: valószínűleg arról van szó, hogy sokan még mindig zsebbe kapják a fizetésük egy részét, és részmunkaidőre jelentik be őket, de erről a dolgozók nem tudnak. Márpedig a foglalkoztatotti KSH-létszám a dolgozók önbevallásán alapul.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







