Már képzik az iskolaőröket: több helyen nem teljes a létszám

2020. augusztus 19. 09:04

Több mint 500 leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig várják a jelentkezőket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Magyar Nemzettel.

A szerdai lapszámban azt írták, hogy a 120 órás tanfolyam során négy vizsgát kell teljesíteni. Az iskolaőrök bruttó 220-230 ezer forintot kereshetnek majd. Csaknem 1500-an jelentkeztek, a pályázók közül az alkalmassági és kiválasztási eljárás után mintegy 500-an kezdték meg a képzést.

A pedagógiai-pszichológiai alapképzési modul mellett bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, valamint rendvédelmi felkészítési és gyakorlati modult is teljesíteni kell, ezek sikeres elvégzését iskolaőri vizsga követi - közölte az ORFK. A pedagógiai-pszichológiai képzés oktatóit az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelöli ki. A bűnmegelőzési leckéket a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által felkért szakemberektől sajátíthatják el az érintettek, a rendvédelmi felkészítést pedig a megyei rendőr-főkapitányságok munkatársai végzik.

Az iskolaőrök feladata az intézményi házirend betartatása lesz, munkájuk során - a szükségesség és az arányosság elvének megfelelően - használhatnak gumibotot, bilincset, gázspray-t. Intézkedési jogosultságuk csak az iskola területére terjed majd ki, tanítási időben. Mintegy 500 állami intézmény érintett, vagyis ha minden kiválasztott sikeresen teljesíti a képzést, akkor lesz elegendő iskolaőr.

Bár az eredetileg megszabott jelentkezési határidő már lejárt, az esetleges fluk­tuáció kezelésére Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is várják a jelentkezőket - tudatta az ORFK a Magyar Nemzettel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Címlapkép: Police.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58