A Miniszterelnöki Kabinetiroda közölte, hogy Orbán Viktor és Nagy Elek közös sajtónyilatkozatot tart hétfőn.
Tavaly átlagosan 6,2 százalékkal nőtt a reálkereset a fogyasztói árak 3,3 százalékos növekedése mellet, ami nemcsak azért fontos, mert a fizetések vásárlóértékét, tehát a valós gyarapodást mutatja meg, hanem azért is, mert több feltételt is ehhez a mutatóhoz kötöttek a szociális partnerek és a kormány. Ilyen mértékű növekedés mellett tovább csökkenhet a szocho mértéke, így a nyári minimálbér emelés már reálisabb cél.
Várhatóan júliustól tovább csökkenhet a szociális hozzájárulási adó (szocho), a jelenlegi 15,5 százalékról 13,5 százalékra. A 2016-ban megkötött, 2022-ig szóló bérmegállapodás szerint a munkáltatói járulék két százalékponttal csökken akkor, ha a mérséklés évét megelőző esztendőben a versenyszféra reálkereset-emelkedése eléri a hat százalékot - írja a Magyar Nemzet. A KSH adatai ugyan a teljes nemzetgazdaságra vonatkoznak, de a vállalati szektorban a nettó bérnövekedés 2020-ban 9,8 százalék volt, ami 3,3 százalékos infláció mellett is meghaladja a hatszázalékos reálbér-növekedést.
A szocho az elmúlt években is júliustól mérséklődött. A januári csökkentésre a 2016-os megállapodásban meghatározott számítási módszer miatt nincs lehetőség. Idén a reálbér emelkedésének továbbgyűrűző hatása is van: a szakszervezetek és a munkaadói érdekképviseletek januárban megkötött bérmegállapodása szerint amennyiben a kormány csökkenti a szocho mértékét 2021-ben, abban az esetben a minimálbér és a garantált bérminimum összege a februári négyszázalékos emelést követően további egy százalékponttal nőhet.
Az emelést elvileg automatikusan végre kell hajtani júliustól, erről külön már nem egyeztet a munkáltatói és munkavállalói oldal. Az év első felében ugyanakkor a megállapodás egy másik pontja alapján összeülnek a szociális partnerek: a nemzetgazdaság aktuális teljesítménye alapján mérlegelik, hogy módosítsák-e a januárban hosszas viták után tető alá hozott minimálbéralkut.
Februártól négy százalékkal nőttek a kötelező legkisebb keresetek. Bruttó 161 ezer forintról 164 700 forintra emelkedett a minimálbér összege, a garantált bérminimum pedig bruttó 210 600 forintról 219 ezer forintra nőtt. Júliustól - ha a felek nem térnek el a januári egyezségtől - a minimálbér bruttó 169 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 221 ezer forintra emelkedhet.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








