Vizsgálatot indított a londoni Ritz szálloda, miután a délutáni teázáson részt vevő vendégek egy egeret láttak a világhírű étterem padlóján.
A tavaszi újranyitás körüli roham hamar lecsengett. A munkaerőhiány miatt feljebb kúsztak a fizetések a vendéglátóiparban, a vendéglátóhelyek egymásra licitálnak. Sokan elhagyták a pályát a járvány idején. Őket nehéz visszacsábítani egy olyan bizonytalan szektorba, mint a vendéglátás.
Nem véreztek el annyian a vendéglátásban a COVID-válság miatt, mint azt korábban feltételezték. A válság előtt a cégek 10 százaléka ment tönkre az iparágban, most 20-30 százalék lehet ez az arány. De egy újabb ütést sokan már nem viselnének el - mondta el Gerendai Károly, a Sziget alapítója és Costes Éttermek ügyvezető igazgatója egy online rendezvényen.
A vírusválság Gerendait is megviselte: egyelőre hitelei vannak, nem pedig tartalékai. A cégcsoport bővítését most nem tervezi, mert – mint fogalmazott – még meglévő portfóliójával sem látja az alagút végét. Jelenleg a veszteséges helyeket foltozzák, elmondása szerint a kedvező hitelek ösztönözhetik majd a fejlesztéseket.
A rendezvényen beszélt a vendéglátás két nagy problémájáról, a munkaerő- és a vendéghiányról. A kereslet nyáron azért nem állt vissza a COVID-járvány előtti szintre, mert egyesek még nem mernek étterembe menni, mások pedig a pandémia idején elszoktak az étterembe járástól: átálltak rendelésre vagy otthonfőzésre.
A tavaszi újranyitás körüli roham hamar lecsengett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Gerendai az ideiglenesen bezárt éttermeiből a Lupa Beachhez csoportosított át munkaerőt, hogy fenn tudja tartani a strand működését. A munkaerőhiány miatt feljebb kúsztak a fizetések a vendéglátóiparban, a vendéglátóhelyek egymásra licitálnak. Sokan elhagyták a pályát a járvány idején. Őket nehéz visszacsábítani egy olyan bizonytalan szektorba, mint a vendéglátás.
Szerinte a vírusválság során főleg a nemzetközi vagy szűk vendégkörre specializálódott vendéglátóhelyek, pédául a fine dining éttermek kerültek bajba, hiszen ezek nem tudtak simán átállni kiszállításra. Kedvenc helyei közül viszont egyik sem zárt be végleg tudomása szerint. Saját éttermei a háznál főzést kínálták fel pandémia idején: az étel helyett a személyzetet vitték házhoz








