Két nagyfeszültségű távvezeték egyszerre állt le, ezzel láncreakciót indítva el az ukrán hálózatban.
A kiérkező mentőket is megrázta az áram: súlyos baleset történt a forgalmas hazai vasútállomáson
Két szerelőt is megrázott az áram, miközben a leszakadt felsővezetéket javították a komáromi vasútállomáson, két hétig voltak intenzív osztályon. Sőt, még a segítségükre siető mentősök is könnyebb sérüléseket szenvedtek az áramütéstől. Hogy ki felelős a történtekért, azt még vizsgálják.
Már elhagyhatták az intenzív osztályt azok a szerelők, akiket két hete áramütés ért munka közben a komáromi vasútállomáson, épp a leszakadt felsővezetéket javították. Az RTL Híradó szerint még a segítségükre kiérkező mentősöket is megrázta az áram, ők könnyebben sérültek meg. Mindkét szerelő életveszélyes sérüléseket szenvedett. Még vizsgálják, ki és hol hibázott.
A szakszervezet szeretné, ha a MÁV térerő-érzékelő eszközöket szerezne be, hogy a hasonló baleseteket elkerüljék. Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke arról beszélt, a készülék már akkor jelzi, hogy valahol még feszültség alatt van a rendszer, amikor a szerelők megközelítik a leszakadt vezetékeket. Hozzátette, sokkal többet kellene költeni karbantartásokra, mert rossz állapotban van az infrastruktúra.
A vasúttársaság pedig azt közölte, az eszköz alkalmazhatóságát vizsgálják, különös figyelmet fordítanak a balesetek megelőzésére, a megfelelő védőruhák és eszközök biztosítására, főként azok esetében, akik a karbantartásokon, műszaki hibák elhárításán dolgoznak.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







