Mémekben él a nemzet: röhögnek a magyarok a kiégésen, közben belehalnak - szomorú a látlelet

Az utóbbi években vírusként szaporodtak azok a közösségi médiás tartalmak, mémek, TikTok-videók és karikatúrák, amelyek a munkahelyi frusztrációt, túlterheltséget és kiégést tematizálják. Egy gyors görgetés a Facebook- vagy Instagram-hírfolyamon, egy pár perces YouTube Shorts vagy Reels nézés elegendő, hogy szembetaláljuk magunkat az „I hate my job” („Utálom a munkám”), „POV: már csak 36 év van a nyugdíjig” vagy a „corporate cringe” típusú tartalmakkal. Ezek a mémek gyakran ironikus, önironikus hangvételben jelennek meg, sokszor kifejezetten humorosak – mégis súlyos mentális és társadalmi valóságot tükröznek.

Ezek a tartalmak nem véletlenül rezonálnak ilyen erősen: a legtöbb ember azonnal azonosulni tud velük. Az „I cry before Zoom calls” típusú posztok nem pusztán viccek – a kommentmezők sokkal inkább csoportos terápiává válnak, ahol ezrek vallják be, hogy ugyanezt érzik. A humorban oldódó fájdalom tehát nem pusztán szórakoztatás: társadalmi tünet. Egyfajta modern segélykiáltás.

Kép felirat: "Nagyszerű, végre délután 5 óra. Már csak 40 év van hátra."

Ez olyan, mintha egy repedező falú házat színes festékkel kennénk le – kívülről talán jobban néz ki, de attól még az alapvető gond nem oldódik meg. A könnyed, vicces tartalmak csak elterelik a figyelmet, de a probléma mélységén nem változtatnak

- ebben az irodalmakat megfogalmazó iparági szakértők is egyetértenek. A problémát az is súlyosbítja, hogy ezek a tartalmak, bár elsőre ártatlan viccnek tűnnek valójában hozzájárulnak egy veszélyes normarendszer kialakulásához.

A kiégés, a munkával való mély elégedetlenség és a folyamatos túlterheltség fokozatosan normalizálódik.

„Mindenki utálja a munkáját” – halljuk újra és újra. A mélyebb üzenet így az lesz: „ez így van rendjén”. Ezzel pedig, ahogy a szakirodalom is figyelmeztet, legitimáljuk a kiégés intézményét. A humor tehát nemcsak leplez, de eltakar: elrejti a probléma valódi súlyát, amiről pedig már számos tanulmány is egyértelműen beszél.

EZ IS ÉRDEKELHET

Óriási tévhit dőlt meg a kiégésről: rengeteg magyar dolgozó élete válhat pokollá, ha erre nem figyelnek

Az egykori banki felsővezető szerint a kiégés nem csupán munkahelyi probléma, hanem teljes embert érintő fizikai, mentális és érzelmi kimerülés.

Kiégés az elmúlt évek hóbortja? Régen nem volt ilyen?

A munkahelyi kiégés (burnout) nem új jelenség, de a modern munkakultúra környezete súlyosbítja azt. A Journal of Occupational Health Psychology egyik kutatásában a szerzők kiemelik: a kiégés nem egyéni probléma, hanem a munkakörnyezet strukturális sajátosságaiból következik. A túlzott elvárások, a csökkenő erőforrások, a folyamatos elérhetőség és a pszichológiai biztonság hiánya mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a dolgozók mentális egészsége rohamosan romlik.

EZ IS ÉRDEKELHET

Almási Kitti: Sokan mondják nekem, bárcsak elváltak volna a szülei, mert így pokol volt otthon

Miért maradnak együtt sokan egy kiüresedett kapcsolatban? Vajon a közös hitel, a megszokás vagy a gazdasági biztonság elég lehet a boldogsághoz?

Az sem segít, hogy a burnout kezelésére gyakran felszínes megoldásokat ajánlanak. A nyári szabadság például sokak számára az egyetlen „menekülőút” – de valóban elég 10 nap tengerpart ahhoz, hogy regenerálódjunk? A válasz nem ennyire egyszerű.

@chuletonleal

♬ original sound - R¡c/&lty Chul£+●ñ \_e️l

Ahogy az is biztos, hogy a kiégés nem egy hét pihenéssel orvosolható probléma. A tartós kimerültség nem szűnik meg attól, hogy egyszerűen „kipihenjük magunkat”. 

Miért gyártjuk ezeket a mémeket?

Tehát a mémek nem alkalmasak valódi feszültségoldásra. De akkor miért ennyire elterjedtek? A közös nevetés kétségtelenül egyfajta megküzdési stratégia, ahogy erre a Sociology of Health & Illness 2022-es egyik tanulmánya is rámutat. A kutatás szerint ezek a tartalmak olyan kollektív diskurzust hoznak létre, amely lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy „ellenségként” azonosítsák a munkakörnyezetet, és közösségi szinten dolgozzák fel a feszültséget. Ez azonban egyben konzerválja is a helyzetet: ahelyett, hogy változásra ösztönözne, megerősíti a tehetetlenséget és a cinizmust. Ahogyan a tanulmány fogalmaz:

a humor közös nyelve gyakran a passzív beletörődés eszközévé válik.

Főleg a COVID-19 alatt vizsgálták több tanulmányban is ezt a jelenséget. Például ilyen az „Analysis of the use of memes as an exponent of collective coping during COVID‑19 in Puerto Rico” című tanulmány, ami azt vizsgálja, hogyan váltak a közösségi médiában terjedő mémek a kollektív megküzdés egyik eszközévé a COVID‑19 járvány idején Puerto Ricóban. A szerzők azt állítják, hogy ezek a digitális tartalmak nem pusztán humorforrásként működtek, hanem pszichoszociális funkciójuk is volt: segítettek enyhíteni a szorongást, erősítették a közösségi összetartozás érzését, valamint lehetőséget adtak a frusztráció és a társadalmi kritikák szimbolikus kifejezésére. A mémek így egyszerre szolgáltak társadalmi kommentárként és érzelmi ventilációként, miközben rávilágítottak az emberek közös tapasztalataira és nehézségeire a krízishelyzetben.

Azóta pedig több társadalmi probléma esetén megfigyelték ezt a jelenséget, többek között az áltakunk most megfogalmazott munkahlyi kiégésben, de példa lehet az alkoholizmus is, amelyről szintén írtunk egy cikket hasonló aspektusból. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Ebben a viccesnek szánt mémben benne van az egész ország nyomorúsága: rengeteg családot érint

Nevetünk, pedig lehetne sírni is: pszichológusokkal jártunk utána mit árul el egy vicces mém a függőségről.

A kiégésről szóló mémek jelensége és azok normalizáló hatása különösen aggasztó társadalmi-gazdasági környezetben válik igazán súlyossá. Az elmúlt években a médiából szinte naponta érkeznek hírek leépítésekről, cégek összeomlásáról, miközben a fizetések sok esetben nem követik az infláció mértékét, a megélhetés költségei pedig egyre nőnek. A munkavállalók így kettős nyomás alá kerülnek: egyrészt mentálisan és fizikailag is túlterheltek a munkahelyükön, másrészt rettegnek attól, hogy elveszítik azt a pozíciót is, amely bármiféle anyagi stabilitást ad.

Magyarországon különösen jellemző, hogy sokan csak különféle állami támogatások (mint a CSOK, Babaváró vagy az új Otthon Start program) és hitelek segítségével jutottak saját ingatlanhoz, ezek törlesztése pedig csak rendszeres jövedelem mellett lehetséges. Ebben a helyzetben sokaknak

egyszerűbb mentálisan visszavonulni a mémek nyújtotta közös élménybe,

ahol a kiégés „általános sorsként” jelenik meg, amit nem megváltoztatni kell, csak megtanulni elfogadni, lehetőleg humorral. A nevetés kollektív mechanizmusa segíthet elviselni a kilátástalanságot, de ezzel párhuzamosan erősítheti azt az önfeladó attitűdöt is, amely szerint ez az életforma normális és elég, ha mindannyian együtt szenvedünk benne, miközben „boldogan élünk”, vagy legalábbis megpróbáljuk úgy érezni.

A kiégés tehát nem magánügy. Nem egyéni gyengeség, amit ki lehet nevetni, hanem kollektív következménye egy működésképtelen munkakultúrának. A mémek csak tünetek. És bár képesek lehetnek pár percre enyhíteni a feszültséget, hosszú távon csak akkor lesz változás, ha eljutunk a nevetéstől az önismeretig – és végső soron a cselekvésig.