A kávék és pótkávék mostantól részletesebb címkével, pontos összetevőkkel és új minőségi kritériumokkal kerülnek a boltokba.
Óriási foglalkoztatási válság jöhet Magyarországon: már elindult a lavina, jöhet a tömeges elbocsátás?
Bár a hivatalos statisztikák szerint Magyarországon kifejezetten alacsony a munkanélküliségi ráta, a munkaerőpiac valóságát közelebbről vizsgálva már korántsem ilyen kedvező a kép. A Trenkwalder tapasztalatai alapján a dolgozók több mint fele elégedetlen a fizetésével, a munkahelyváltást fontolgatók aránya pedig kiugróan magas, miközben a nyílt piacon 20-25 százalékkal kevesebb az álláslehetőség, mint korábban. A cégek egyre lassabban hoznak döntéseket, sokszor visszajelzést sem adnak, a gazdasági bizonytalanság pedig a munkavállalók biztonságérzetét is aláássa.
Nemrég a Pénzcentrumon már foglalkoztunk azzal, hogy a nyers gazdasági statisztikák, mint például a GDP, önmagukban nem mindig tükrözik egy ország valódi gazdasági helyzetét. Egy korábbi anyagunkban pedi utánaszámoltunk, hogyan áll Magyarország a közép-kelet-európai országok között, ha a hagyományos mutatók mellett más, a mindennapi életre közvetlenül ható gazdasági tényezőket is figyelembe veszünk.
Hasonlóan gyakran hivatkozott mérce a munkanélküliségi ráta, amelyet különösen politikai kontextusban emlegetnek: a csökkenő vagy növekvő számok gyakran a kormány teljesítményének mérőszámaként jelennek meg a közbeszédben.
EU-s összevetésben Magyarország viszonylag jól áll a foglalkoztatottság terén, ám a számok mögé nézve sokszor árnyaltabb a kép. A kérdés nem csupán az, hogy hányan találnak munkát, hanem az is, milyen a munkahelyek minősége, mennyire biztos a foglalkoztatás, és mennyire érzik magukat elégedettnek a dolgozók a jelenlegi helyzetükkel.
Hogy jobban átlássuk a tényleges helyzetet, a Trenkwalder stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója, Nógrádi József volt a segítségünkre, aki rávilágított a hazai munkaerőpiac mögöttes folyamataira és kihívásaira.
Alacsony munkanélküliség, de tényleg minden rendben van a munkaerőpiacon?
Magyarország a hivatalos statisztikák szerint viszonylag alacsony munkanélküliségi rátával rendelkezik az EU-ban. Az Eurostat 2025 májusi adatai szerint a hazai munkanélküliségi ráta 4,3%, ami az EU-ban mindössze hét országban alacsonyabb.
Ugyanakkor a trendek nem Magyarországnak kedveznek. A munkanélküliség növekvő tendenciájával nemrég a Pénzcentrum saját videósoroztában, a NapiCsárt-ban is foglalkoztunk:
Az EU átlag egyébként 5,9% volt, az euróövezetben pedig 6,3% ugyanebben az időszakban. Bár ezek az adatok elsőre kedvezőnek tűnnek, a Trenkwalder stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója, Nógrádi József szerint a számok mögött komoly árnyalatok rejlenek.
Mennyire pozitív a hazai alacsony munkanélküliség?
A munkaerőpiaci biztonság nem csupán az álláshelyek mennyiségétől függ, hanem attól is, hogy a dolgozók mennyire érzik magukat védettnek, és milyen gyorsan képesek visszakerülni a piacra, ha elveszítik az állásukat.
Nógrádi József rámutatott, hogy a munkahely elvesztése hosszabb távon is hatással van a dolgozók esélyeire és hangulatára.
Ha valaki kiesik a munkaerőpiacról, oda átlagosan 13 hónap múlva tud visszakerülni, ami rendkívül nehézzé teszi a visszakapaszkodást.
Ez a hosszú visszakerülési idő azt jelenti, hogy az alacsony munkanélküliségi ráta mögött nem feltétlenül áll erős munkaerőpiaci stabilitás, és a számok önmagukban nem tükrözik a dolgozói elégedettséget.
Miért elégedetlenek a dolgozók a fizetésükkel?
A Trenkwalder egy korábbi kutatásából kiderült:
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével.
A szakértő szerint ennek részben az lehet az oka, hogy a munkavállalók elégedettségét alapvetően befolyásolja a keresetük vásárlóértékének a megtartása. Amennyiben nagyobb az infláció (nem a mért, hanem a dolgozó által érzékelt) mint amilyen béremelést az adott cég képes adni, akkor bizony a dolgozók elégedettsége is nagy mértékben romlik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ráadásul amikor recesszív a gazdaság, a cégek nem béremelésen, hanem sokkal inkább a leépítéseken kezdenek el gondolkozni. Mindez rányomja a bélyegét a dolgozók hangulatára is.
– ecsetelte a Trenkwalder szakértője.
Csökken a munkahelyek száma
Az elmúlt években a nyílt piacon elérhető álláshelyek száma 20-25 százalékkal csökkent a korábbiakhoz képest. Ez a csökkenés több tényezőnek tudható be: a cégek büdzsé-szorítása, a munkaerőpiaci jelentkezők növekvő száma, valamint a HR-szolgáltatók kapacitásproblémái.
Nógrádi kiemelte, hogy sok jelölt hosszú, többkörös kiválasztás után sem kap visszajelzést, miközben a szakemberhiányról folyamatosan beszélnek.
Miközben mindenki szakemberhiányról beszél, a nemzetközi szakemberek azt tapasztalják, hogy nincs visszajelzés feléjük.
– magyarázta az igazgató.
„A hiányosságok a munkaadók és a munkavállalók közötti kommunikációban, valamint a döntéshozatali folyamatok lassúságában is tetten érhetők.” – tette hozzá.
Miért mennek sokan külföldre?
A csökkenő tendencia ellenére a hazai lehetőségek látszólag még mindig széleskörűek, de Nógrádi szerint a cégek bizonytalansága, a lassú döntéshozatal és a munkaerőpiac torzulásai sokakat a külföldi munkavállalás felé terelnek. Azok, akik rendelkeznek nyelvtudással és speciális készségekkel, egyre nagyobb arányban választják a külföldi lehetőségeket, míg a kevesebb képességgel rendelkezők ideiglenes megoldásokkal küzdenek.
Ha egy induló külföldi állásnál még nem szükséges a nyelvtudás, jó eséllyel a dolgozók nem fognak ellenállni neki.
Ez azt mutatja, hogy a pályaválasztás és az elhelyezkedés minősége nemcsak a munkahelyek számától, hanem a munkaadói bizonytalanságtól is függ.
Bár a statisztikák alapján a magyar munkaerőpiac stabilnak tűnik, a számok mögött jelentős bizonytalanság és elégedetlenség húzódik. A dolgozók elégedettsége, a munkahelyek minősége és a karrierlehetőségek stabilitása kulcsfontosságú tényezők a valós munkaerőpiac megértéséhez.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







