A Miniszterelnöki Kabinetiroda közölte, hogy Orbán Viktor és Nagy Elek közös sajtónyilatkozatot tart hétfőn.
Magyarországon jelenleg mintegy százezer külföldi dolgozik különböző jogcímeken, miközben tavaly összesen 133 ezer külföldi munkás fordult meg az országban, és 255 ezer külföldi tartózkodott itt 24-féle jogcímen - derül ki a Trenkwalder kereskedelmi igazgatójának nyilatkozatából.
A munkaerő-kölcsönzéssel és HR-szolgáltatásokkal foglalkozó Trenkwalder kereskedelmi igazgatója, Nógrádi József az InfoRádióban ismertette a külföldi munkavállalók magyarországi helyzetét. Elmondása szerint 2016 és 2019 között jelentős mértékben, közel 40 százalékkal nőtt az ukrán vendégmunkások száma az azt megelőző időszakhoz képest - számolt be róla az Infostart.
2020-tól kezdődően az ázsiai országokból érkező munkavállalók száma kezdett emelkedni, miután a kormányzat a munkaerőhiányra reagálva lehetővé tette a 2+1 éves tartózkodási engedéllyel történő munkavállalást. Először az indiai és vietnámi vendégmunkások létszáma növekedett számottevően, emellett különböző beruházásokhoz kapcsolódóan sok koreai és török munkavállaló is érkezett az országba.
Tavaly 133 ezer külföldi munkás fordult meg az országban, ami első olvasatban magas számnak tűnhet, de hozzátette, hogy 24-féle jogcímen 255 ezer külföldi tartózkodott 2024-ben Magyarországon
- mondta Nógrádi József.
A szakember rámutatott, hogy a külföldiek jelentős része nem munkavállalási céllal tartózkodik Magyarországon. Sokan a beruházó cégekkel érkeznek, mások minősített kölcsönzőkön keresztül vagy stratégiai partnerségek keretében jutnak munkalehetőséghez. Emellett nagy számban vannak olyan külföldiek is, akik tanulmányaik mellett vállalnak munkát.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kereskedelmi igazgató kitért a nemzeti kártya rendszerére is, amely kezdetben a határon túli magyarság integrálását célozta, később azonban kibővítették a jogosultak körét, így ma már nyolc ország, köztük Oroszország és Fehéroroszország állampolgárai is igényelhetik.
A külföldi munkavállalók alkalmazásának feltételei pozíciófüggőek. Betanított munkák esetében például nem alapkövetelmény a magyar nyelvtudás. Magyarországon kvótarendszer szabályozza a külföldi munkaerő létszámát, emellett létezik egy negatív lista is, amely meghatározza azokat a pozíciókat - jelenleg mintegy 500 különböző munkakört -, amelyekben nem alkalmazhatók külföldi munkavállalók.
Összehasonlításként Nógrádi József megemlítette, hogy míg Ausztriában és Csehországban - ahol a munkaerőpiac hasonló méretű, mint Magyarországon - egyaránt körülbelül egymillió külföldi munkavállaló dolgozik, addig hazánkban ez a szám mindössze százezer. Csehországban különösen magas, közel 650 ezer az ukrán munkavállalók száma, emellett ott is jelentősen emelkedett az ázsiai, főként vietnámi munkavállalók létszáma az elmúlt években.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








