0 °C Budapest

Egyik napról a másikra veszítheti el munkáját 330 ezer magyar melós

2019. május 24. 16:29

2018-ban a magyar dolgozók 7,3 százaléka számított ideiglenesen alkalmazott munkaerőnek, ez körül-belül 330 000 munkavállalót jelent. Nekik gyakorlatilag, határozott idejű munkaszerződésük okán meg vannak számlálva a napjaik, hiszen ha lejár a kontraktus, könnyen lehet, hogy örökre elveszítik addig végzet munkájuk.

2018-ban az EU munkavállalóinak 14,1 százaléka dolgozott ideiglenes alkalmazottként, azaz volt határozott időre szóló szerződése - derült ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. 2017-hez képest egyébként ez az arány 0,3 százalékkal csökkent.

A statisztikákból kiolvasható, hogy meghatározott időre szóló szerződéssel Spanyolországban dolgoznak a legtöbben, itt átlagosan négyből több mint 1 alkalmazott így van bejelentve. Az összesített EU listán a spanyolokat Lengyelország követi, ott a dolgozók 24,3 százaléka számít ideiglenes alkalmazottnak, míg a dobogó harmadik fokát Portugália viszi 22 százalékos aránnyal. 

Magyarország az összesített lista 7. helyén áll hátulról, nálunk ugyanis csupán a 15-64 éves korosztályból 7,3 százaléknyian dolgoznak határozott idejű szerződéssel, míg az EU átlag 14,1 százalék. A statisztikákból az is kiderült, hogy ideiglenesen foglalkoztatott alkalmazott Romániában van a legkevesebb, ott ugyanis csupán a munkavállalók 1,1 százaléka van így foglalkoztatva.

De ugyancsak nem éri el ez az arányszám az 5 százalékot Bulgáriában, Észtországban, Lettországban és Litvániában sem. Sőt az Egyesült Királyságban is csupán 5,4 százaléknyian voltak 2018-ban határozott idejű szerződéssel ellátva.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sokan élnek bizonytalan helyzetben

Ha az ideiglenes alkalmazottak arányát hozzáillesztjük a hazai foglalkoztatási adatokhoz, akkor azt látjuk, hogy a mintegy 4,4 millió hazai munkavállaló 7,3 százaléka ideiglenesen volt foglalkoztatva 2018-ban, ez körülbelül 

330 000 dolgozót jelent országszerte.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nagyjából ennyi dolgozó kényetlen szerződéstől szerződésig számolnia a munkájával, illetve azt, hogy ennyi ember munkája gyakorlatilag bármikor (amikor lejár a szerződésben foglalat határozott idő) megszűnhet örökre.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?