Ennyit kereshetsz 30 órában az Aldinál: diploma sem kell hozzá

2017. december 8. 18:00

Magyarországon nehéz részmunkaidőben elhelyezkedni, emiatt például a kisgyerekes szülőknek jelentős dilemmát okoz, hogy dolgozzanak-e, vagy gyereket neveljenek. Az Aldinál viszont ez úgy tűnik áthidalható akadály, friss Facebook-hirdetésük szerint 20, 25 és 30 órában is keresnek bolt eladókat.

Jön a karácsony, a boltok továbbra is küzdenek a munkaerőhiánnyal. A következő hirdetésre lettünk figyelmesek a Facebookon:

forrás: Facebook

Rákattintottunk a hirdetésre, így kiderült, hogy a bolti eladó pozícióban elérhető, pótlékokkal növelt legmagasabb 

havi bruttó fizetés heti 30 órában 233 325 forint.

Bár a pótlékok már benne vannak ebben a bérben, a vasárnapi munkavégzés után járó extra pénz viszont még nem.

Sötétben interjúztatnak Németországban

Múlt héten írtuk meg, hogy az Aldi Süd kísérleti jelleggel sötétben interjúztatott jelentkezőket egy kölni karrierexpón, hogy ezzel is tegyenek a diszkrimináció ellen a felvételi eljárás során. Akkor rákérdeztünk a magyar leányvállalatnál, hogy tervezik-e a teszt elvégzését Magyarországon is, ám válaszuk szerint nem. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Azt is közölték a Pénzcentrumnal, hogy a cégnél érvényben lévő jogszabályi követelményeket figyelembe véve, a HR-szakemberek az alkalmazott toborzási módszereket maguk választhatjuk meg. Ezek alapján a jelentkezőknek a felvételi eljárás során származástól, vallástól, világnézettől, kortól, nemtől, szexuális irányultságtól függetlenül egyenlő esélyeket biztosítanak..

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?