A Budapesti Értéktőzsde kezdeményezésére 60 iskola háromezer tanulóját kezdték pénzügyi ismeretekre tanítani. A képzés egyébként még a jelenlegi kormányzati ciklusban középiskolai tantárggyá válhat - olvasható a Magyar Hírlapban.
A BÉT tavaly kiírt pályázatán a 84 pályázóból első körben 30 iskola kapott 15 millió forintnyi támogatást. A gazdasági tárca pedig újabb 15 millió forinttal vont be még 15 iskolát.
Az oktatási tárca a nemzeti alaptanterv felülvizsgálatában rögzítette, hogy 2010-ig bevezetik a pénzügyi oktatást a középiskolákban, méghozzá kötelező tárgyként.
A pályázaton nyertes iskolák 500-500 ezer forintot kaptak, a tőzsde pedig a tanárok felkészítését is magára vállalta, ehhez egy 9 részes tananyagot állítottak össze. A tananyag másik részét egy, az Amerikai Egyesült Államokból származó digitális program képezi.
Michael Buhl, a Wiener Börse társ-vezérigazgatója szerint a kötelező pénzügyi képzés a középiskolákban Ausztriában már bevált.
Brutál zuhanásban vannak a hazai csúcsrészvények: megszólalt Balásy Zsolt, meglepő okot sejt mögötte
Az elmúlt években a magyar csúcsrészvények közé írta be magát az MBH Bank és a 4iG is.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







