-5 °C Budapest

Offshore-botrány: egy magyar híresség is érintett?

Pénzcentrum
2010. augusztus 9. 05:22

Egyre több károsult jelenti fel dr. D. Györgyöt és élettársát a Day-Guy Group (DGG) Inc. offshore cég, illetve a magyarországi kereskedelmi kirendeltsége nevében elkövetett vélt csalások miatt. Az ügyben megszólalt Zalatnay Sarolta is.

D. Györgyöt két éve jogerősen 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtönre és 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. 32 rendbeli csalás miatt. Ezeket a csalásokat korábbi cégei, az Ecolog és az Ely Kft. nevében követte el. A férfit nemrégiben három károsult is feljelentette, akiket állításuk szerint a DGG nevében hitegettek kedvező hitelekkel -tudta meg a Blikk. A lap szerint Zalatnay Sarolta is kellemetlen helyzetbe került a volt kém miatt.

"Engem konkrétan anyagilag nem károsított meg, tehát nem kért kölcsön tőlem pénzt - mondta Cini. - Ugyanakkor tény, hogy amikor nagyon nagy szükség lett volna rá, hogy a tévé tőkéhez jusson, ő ígéretet tett arra, hogy 10 millió forinttal beszáll. Hogy finoman fogalmazzak, ez nem volt több, mint füstbe ment terv" - mondta a lapnak Cini.

Magyar celebek az APEH szégyenlistáján! Milliókkal tartoznak - Kattints!

Zalatnay barátnőjét, Ildikót viszont megkárosította a férfi. Egészen pontosan 5 millió forintot csalt ki tőle még 1993-ban, amit a nő azóta sem kapott vissza.

Zalatnay Sarolta 2004-ben kapott három évet, mivel a bíróság szerint 1996-97-ben úgy vett fel társaival közösen több mint 100 millió forintot, hogy tudták: esélyük sincs az összegeket visszafizetni. A Blikk úgy tudja, hogy a Cini által most említett televízió az azóta már csődbe ment MSat volt. Valószínűsíthető, hogy amennyiben Cini megkapta volna azt a bizonyos 10 milliót, az MSat nem csődölt volna be, és kifizethette volna a produkciókért járó díjat.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42