-5 °C Budapest

16 milliárdot érő vázát örököltek

2010. november 13. 16:02

Csillagászati összegért kelt el egy középkori kínai váza egy londoni aukciós házban. A váza az 1700-as években uralkodott Csien-lung császár idejéből származik és egy brit testvérpár örökölte egy londoni ikerházzal együtt. Az árverés értékbecslőjének elmondása alapján a váza egy teljesen hétköznapi otthonban egy szekreter tetején állt az 1930-as évek óta.

A Quing-dinasztia égetőkemencéiben készült ritkaság kikiáltási ára 800 ezer fontról indult és végül heves ajánlatháborúban egészen 51,6 millió fontig (16,64 milliárd forintig) kúszott fel.

A testvérpár az aukció végén el sem akarta hinni, hogy milyen magas áron kelt el tulajdonuk. Az egyiküknek például azonnal friss levegőre volt szüksége, mert a rosszullét kerülgette a döbbenetes ár hallatán.

Ezt a vázát örökölték, dúsgazdaggá tette őket (Forrás: Daily Mail)

A legtöbbet kínált megbízott nem kívánt nyilatkozni az aukciót követően, de a hírek szerint egy pekingi milliárdos vásárolta meg a ritkaságnak számító darabot.

Korábban is előfordult már, hogy tulajdonosaik valódi áráról mit sem sejtve birtokoltak nagy értékű műtárgyakat. Legutóbb például egy Jézust és Máriát ábrázoló Michelangelo-festményre bukkant egy szakértő, ami nemzedékeken át lógott egy New York állambeli lakásban (
Húszmilliárdos festmény lapult a kanapé mögött).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42