-5 °C Budapest

500 milliós bírsággal fenyegetik a bankokat

MTI
2014. január 28. 09:02

Már februárban megemelheti a törvényben garantált ingyenes készpénzfelvételek számát a parlament - közölte a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában kedden.

A héten tárgyalnak a bankszövetséggel, és ha nem jutnak eredményre, akkor a február 13-áig tartó parlamenti ülésszakban keresztülvihetik azt a törvényt, amelyben megnövelik az ingyenes készpénzfelvételi lehetőségek számát, és szigorítják a bankokra vonatkozó szabályokat - mondta Rogán Antal. Hozzátette: erre azért van szükség, mert úgy látják, hogy "a bankok megpróbálják átverni az embereket".

Példaként említette, hogy bár törvény rögzíti azt az állampolgári jogot, hogy mindenki ingyenesen vehessen fel - legfeljebb két részletre osztva - 150 ezer forintot a bankautomatákból, mégis rengeteg olyan berendezés van, amelyből maximum 50 ezer forintot lehet felvenni.

"Ez nyilvánvaló átverési kísérlet a bankok részéről" - fogalmazott a frakcióvezető. Rogán Antal azt mondta: először tárgyalnak a bankszövetséggel, és ha nem jutnak eredményre, akkor lesz idejük arra, hogy a következő két hétben keresztülvigyék a törvényt, amelyben egyértelműen előírják, 150 ezer forinthoz mindenki ingyen hozzájuthat.

"Nem érdemes trükközni, mert Ludas Matyi módjára, ahogy ő Döbrögin, háromszor fogjuk leverni rajtuk" - üzente Rogán Antal a bankoknak. A bankok is hasonló szankciókra számíthatnak, mint a rezsiszolgáltatók, amelyek nem tartják be a rezsicsökkentés szabályait. Arra a bankra, amely sok embert érintő hátrányos intézkedést hoz, 500 millió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki - mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?