-5 °C Budapest

Megfejtették a gigantikus aranyrög titkát

MTI
2014. április 10. 19:03

Golflabda nagyságú, ám annál sokkal értékesebb az az aranyrög, amelyre mintegy egy évtizede bukkantak Venezuelában: a 217,78 gramm súlyú aranyrögről megállapították, hogy egyetlen kristályból áll, értékét 1,5 millió dollárra becsülték a szakemberek.

John Rakovan, a Miami Egyetem geológusa a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium tudósainak segítségével vizsgálta meg a nehéz aranyrögöt. Megállapították, hogy az egyetlen aranykristályból áll. "Korábban soha nem tanulmányozták ilyen méretű aranykristályok szerkezetét vagy atomi elrendeződését, páratlan lehetőség nyílt számunkra, hogy ezt megtegyük" - írta a vizsgálatról kiadott közleményben John Rakovan, a Miami Egyetem geológusa.

Az aranyrög belső struktúrájának meghatározásához két berendezést használtak: egy neutron egykristály-diffraktométert (SCD), amely meghatározza egyetlen kristály atomi elrendeződését és egy másik diffraktométert (HIPPO), amely a kristályok szerkezetét és egy többkirstályos anyagban a kristályok orientációját méri.


"A kristály belső szerkezetének feltárása a minta rombolása nélkül elsődleges cél volt, lévén a rög értékét korábban 1,5 millió dollárra becsülték. A vizsgálat lehetővé tette, hogy Rakovan és az intézet Lujan központjának szakemberei bizonyítsák, hogy ez a páratlan szépségű aranyrög - amely túl tökéletesnek és túlságosan nagynak tűnt ahhoz, hogy a természetben képződjön - egyetlen kristályból áll és a természet szüleménye.

Egyesült Államokban élő tulajdonosa négy aranyrögöt adott át Rakovannak a vizsgálathoz, valamennyit egy évtizede találták Venezuelában. A négy rögből háromról derült ki, hogy egyetlen kristályból áll" - olvasható a Los Alamos-i intézet honlapján.Vizsgálatukról a szakemberek már készítik a tudományos jelentést.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egykristály vagy monokristály folytonos rácsszerkezetű kristály, amelyben az atomok szabályos geometriai rendben helyezkednek el. Az ideális egykristályban nincsenek rácshibák, szerkezeti szabálytalanságok. A természetben ritka az egykristályok előfordulása, és laboratóriumban sem könnyű előállítani egykristályt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42