-6 °C Budapest

Sikerrel perelhetik a DRB tulajdonosait az ügyfelek

Pénzcentrum
2015. március 13. 09:02

Ha egy vezető rosszul dönt, az okozott kárért a cégével együtt felel, vagyis a Buda-Cash és a DRB-bankcsoport meghatározó emberei elveszíthetik a magánvagyonukat. Könnyen lehet, hogy tízezres nagyságrendben indítanak majd ellenük pert a károsultak - írja a Népszabadság.

A büntetőeljárás mellett kártérítési perek sora is indulhat a Buda-Cash, illetve a DRB bankcsoport vezető tisztségviselőivel szemben

- mondta Magyar Gábor ügyvéd, akit máris kétszáznál több károsult keresett meg. Amint kiderül, hogy nekik mekkora veszteséget kell elkönyvelniük, azonnal keresetet nyújtanak be, mert a tavaly hatályba lépett új Polgári törvénykönyv (Ptk.) szerint a brókerház és az érintett pénzintézetek vezetői a rossz döntésekkel másoknak okozott kárért a cégekkel egyetemlegesen felelnek. Vagyis ha bűncselekményt követtek el, esetleg csak felelőtlenül forgatták a rájuk bízott pénzt, könnyen elveszíthetik a saját vagyonukat is.

Azok között, akik eddig érdeklődtek, vannak kisbefektetők, de olyan családok is, amelyek több tagja százmilliós nagyságrendű veszteséggel számolhat.

Egy egészségpénztár csaknem kétmilliárdot, egy alapítványi oktatási intézmény majdnem százmilliót bukott.

Az ügyvéd szerint nem célszerű mindenkit pertársaságba szervezni, mert a károsultak érdekei különbözőek lehetnek. Az első kereseteket Magyar Gábor szerint akár néhány héten belül benyújthatják.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?