10 °C Budapest

Súlyos: ezért zavartak ki egy kisgyermekes anyát a szombathelyi bankfiókból

2017. augusztus 24. 09:00

Egy szombathelyi bankból kizavart a biztonsági őr egy kisgyermekes anyát, mert a nő gyermeke hangosan sírt, írja a Vas Népe Onlinera hivatkozva az Index.

A gyermek negyven perc banki várakozás után kezdett feszengeni a babakocsiban és kicsit hangosabban beszélni, mesélte el az anya. Ekkor lépett oda a biztonsági őr, és utasította, hogy hallgattassa el a gyereket. A nő közölte, 18 hónapos gyermeket nem lehet csak úgy elhallgattatni.

Mondtam neki, hogy ekkora gyermek még nem érti meg. Ekkor felszólított minket, hogy menjünk ki a bankból. Akkor már kiabáltam vele, hogy mit képzel, hogy beszél velem, szégyellje magát. Erre kinyitotta az ajtót és kizavart

- mesélte el a nő, aki elkérte a panaszkönyvet is, és végül a bankfiók vezetőjével is beszélt, aki elnézést kért a történtekért.

Megszólalt a Vaol.hu-nak a biztonsági őr is, aki azt mondta, nem bánta meg a döntését, szakszerűen járt el. Az őr azt állította, hogy először megpróbálta lufival szórakoztatni a gyermeket, és csak ezután küldte ki az anyát a babakocsival. Ha nem így cselekszik, akkor a több tucat banki dolgozó és ügyfél nyugalmát nem tudta volna biztosítani. A biztonsági cég kivizsgálja az esetet és utána dönt a férfi sorsáról.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
KonyhaKontrolling  |  2026. február 6. 07:45
Ha a nulláról tervezhetnék egy nyugdíjrendszert, akkor fix lenne a hozzájárulás összege (évente inde...
Holdblog  |  2026. február 6. 07:44
Vendég Szabó Dávid, a téma szerteágazó. Meg a Bitcoin, ami esik, ahelyett, hogy emelkedne. Milyen pl...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 6. 13:28