2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Végre megnyugodhat Oláh Gergő és családja, nem kell albérletről albérletre élniük: a karácsonyt már saját salgótarjáni házukban tölthetik - az énekes még saját bevallása szerint sem szokta meg, hogy saját tulajdonú otthonába, és nem egy albérletbe érkezik haza. Az X-Faktor korábbi győztese elmondta, sokáig a fővárosban is keresgéltek lakást, de végül Nógrádban telepedtek le. Nem is csoda, Pesten kb. hatszorosak a négyzetméterárak, mint Salgótarjánban.
Még maga is nehezen hiszi el, de végre saját házban karácsonyozhat Oláh Gergő. Az énekes a Borsnak elmondta, hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem kell többé albérletben élnie családjával:
- mondta Oláh Gergő, aki azt is elárulta: tizenegy év alatt tizenkét helyen laktak.
- tette hozzá az X-Faktor korábbi győztese, aki a fiatalkori nélkülözésének legfőbb helyszínére, Salgótarjánba költözött családjával. Sokáig úgy gondolta, hogy ha egyszer végre sikerül elhagynia a Nógrád megyei települést és vele a rossz emlékeket idéző utcákat és tereket, nem fog ide visszatérni.
Már a kis lyukak is méregdrágák
Nem csoda, hogy Gergőék inkább Salgótarjánt választották a főváros helyett. Budapesten olyannyira elszálltak az árak, és akkora a kereslet a lakásokra, hogy rengetegen már a zsebkendőnyi, lepukkantabb szuteréneket is megveszik, méghozzá nem is olcsón. Jellemzően a régebbi építésű belvárosi téglaházaknál lehet ilyen ingatlanokkal találkozni, így a kedvezőtlenebb lakhatási körülmények mellé remek elhelyezkedés párosul, ami sokakat hajt a kompromisszum felé.
Korábban Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője kijelentette:
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Néhány különleges minigarzonért pedig kiemelkedően sokat kérhetnek az eladók: az Andrássy úton nemrég 23 millió forintért kelt el egy 12 négyzetméteres lakás a szakértő szerint.
Összevetésképpen a Pénzcentrum megnézte az Otthontérkép legfrissebb adatait, amelyek szerint Salgótarjánban kevesebb mint hatodába, 93 ezer forintba kerül egy négyzetméter az ingatlanpiacon. 23 millió forintért, amennyibe az Andrássyn került egy kis lyuk, akár 2-3 lakást, vagy egy elég jó kis családi házat is lehet venni a nógrádi városban.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







