7 °C Budapest

Megszólalt az MNB: így tartanak nyitva a bankfiókok a korlátozás alatt

2021. március 9. 16:03

Az MNB az újabb vírushullám okozta veszélyhelyzet időszakában is szorgalmazza, hogy a hitelintézetek - a fertőzésveszély csökkentésére tett folyamatos intézkedések mellett - tartsák nyitva fiókjaikat és szükség esetén fogadják a személyes panaszokat is. A jegybank továbbra sem támogatja az egy napnál hosszabb bankszünnapot, időleges bezárás idején pedig elvárja, hogy megyénként legalább egy fiók kiszolgálja az ügyfeleket, akik megfelelő tájékoztatást is kapjanak kiszolgálásuk lehetőségeiről.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus harmadik hulláma kapcsán áttekintette - a tavaly áprilisban kiadott, s legutóbb idén januárban módosított - a hitelintézetek számára a veszélyhelyzet negatív hatásainak enyhítése érdekében született körlevelét. Megállapítható, hogy e szabályozás előírásai megfelelően kezelik a mostani helyzetet is, így azokon nem kell változtatni. A jegybank ezért felhívja a hitelintézeti szektor szereplőit az e körlevélben foglaltak további alkalmazására.

Mint emlékezetes, az MNB így nem támogatja, hogy a hazai hitelintézetek esetleg 24 óránál tovább tartó bankszünnapot hirdessenek meg. A bankfiókok folyamatos, megszokott nyitvatartására és az ügyfelek akár személyes kiszolgálására a 104/2021. (III. 5.) sz. friss kormányrendelet is lehetőséget ad (s nemcsak a bankoknak, de valamennyi pénzügyi ágazat szereplőinek is). A járvány előző hullámaiban emellett a hitelintézetek fiókjainak döntő része nyitva volt és megbízhatóan szolgálta ki az ügyfeleket.

Az MNB változatlan fogyasztóvédelmi elvárása, hogy a hitelintézetek megyénként legalább egy-egy bankfiókot minden esetben a normál üzletmenet szerint nyitva tartsanak (ha a mindenkori kormányzati intézkedések ezt nem zárják ki, illetve az érintett bank jelen is van az adott megyében). A személyes kiszolgálást igénylő ügyfelek tájékoztatására az MNB szükségesnek tartja azt is, hogy a hitelintézetek folyamatos adatszolgáltatással tartsák naprakészen a jegybank honlapján elérhető országos fiók- és ATM-kereső alkalmazást is.

Ha egy bankfiókot mégis időlegesen bezárnak, az adott hitelintézet - elektronikus felületein, ügyfélkiszolgáló kirendeltségeiben, illetve az érintett fiók bejáratánál kifüggesztve is - köteles ennek tényéről tájékoztatni ügyfeleit, egyúttal megnevezni a legközelebbi, az ügyfelek számára nyitva tartó fióko(ka)t. A banknak emellett fel kell hívnia a fogyasztók figyelmét a telefonos, elektronikus ügyintézés, illetve a betéti/hitelkártyával való fizetés választásának lehetőségére. Tájékoztatnia kell továbbá a fertőzésveszély mérséklésére tett banki intézkedésekről is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Időleges fiókbezárás esetén az adott hitelintézetnek, pénzforgalmi szolgáltatónak gondoskodnia kell arról is, hogy a környékbeli ATM-ekben megfelelő mennyiségű készpénz legyen, hiszen ekkor átmenetileg megnövekedhet a készpénzfelvételi tranzakciók aránya.

A hitelintézeteknek továbbra is lehetőséget kell biztosítaniuk az ügyfelek személyes panasztételére, hiszen ezt jelenleg nem korlátozza semmilyen jogszabály. A járvány intenzitásának esetleges fokozódása esetén ugyanakkor akár indokolttá válhat az áttérés az írásbeli (s ezen belül az elektronikus úton történő), illetve a telefonos panasztételi lehetőségre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?