5 °C Budapest
Súlyos jelentés: a magyar gyerekek ötödét fenyegeti szegénység, kirekesztettség

Súlyos jelentés: a magyar gyerekek ötödét fenyegeti szegénység, kirekesztettség

2021. október 28. 16:47

A szegénység és a kirekesztettség leginkább a gyermekeket érinti, derül ki egy statisztikai felmérésből. Az Európai Unió országai közül Romániában a legsúlyosabb a helyzet, de mi, magyarok sem vagyunk az élmezőnyben. A szegénység, és a társadalmi kirekesztettség szinte minden uniós országot érint.

2020-ban az Európai Unióban élő gyermekek közül minden negyediket érinti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. Míg egyes országokban ez a százalék borzalmas, úgy a térségben is vannak olyan országok, ahol a probléma kevésbé kiélezett.

Az unióban a gyermekek, tehát a 18 év alatti lakosság mintegy 24,2 százalékát fenyegette a szegénység, vagy a társadalmi kirekesztettség az előző évben. A felnőttek(18-64 év között) 21,7, míg az idősebbek (64 év fölöttieket) 20,4 százalékát érinti ugyanez a probléma, derül ki az Eurostat adataiból. A szegénység, és a társadalmi kirekesztettségnek több oka is lehet, a kutatás ezeket is vizsgálta.

Nem a legjobb a helyzet hazánkban sem

Hazánkban is igen nagy azoknak a gyermekeknek a száma, akiket érint a társadalmi kirekesztettség és a szegénység, nagyjából egyenlő arányban a nőket és a férfiakat, 69,2 százalékuk pedig munkanélküli felnőtt.

A 18 év alattiak 21,7 míg az idősek 20,3 százalékát érinti a probléma. Az ország lakosságának összesen 19,4 százalékát érinti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. 

A legrosszabb a helyzet Romániában van, ahol a gyerekek mintegy 41,5 százaléka tapasztalja a szegénységet, társadalmi kirekesztettséget 2020-ban. Őket követi Bulgária,36,2 százalékkal, majd Spanyolország és Görögország. Vannak azonban meglepő adatok is, hiszen Szlovéniában és Csehországban a legkevésbé érintettek a gyerekek, Szlovéniában a kiskorúak mindössze 12,1, míg Csehországban 12,9 százalékuk él szegénységben, és tapasztal társadalmi kirekesztettséget, ezzel megelőzve Finnországot is, ahol 14,5 százalék tapasztalja ezt a problémát.

Őket érinti a leginkább

A kutatás alapján különböző csoportokat érint leginkább a szegénység és társadalmi kirekesztettség. 71,9 százalékban az a közösség jelenik meg a szegényebb rétegben, ahol alacsonyabb a foglalkoztatottság, 50,5 százalékban jelennek meg azok a szülők, akiknek alacsonyabb az oktatási szintje,de megjelennek a gyermekeiket egyedül nevelő szülők, a nagycsaládosok, valamint azok a családok is, ahol az egyik, vagy mindkét szülő bevándorló.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem ez az első alkalom, hogy a gyermekek szegénységéről, kirekesztettségéről jelennek meg adatok. Minden országban jelen van a területi egyenlőtlenség is: minél kisebb, izoláltabb településen él valaki, annál nehezebb a közlekedés, hiányosak a lehetőségek - akár munkáról, oktatásról, egészségügyi szolgáltatásokról, bevásárlásról, szórakozási, szabadidős alternatívákról beszélünk. Vagyis a probléma távolról sem csak anyagi természetű.

A relatív szegénység (amikor egy család az adott ország átlag jövedelmének 50%-a alatti bevétellel rendelkezik)  Skandináviában, Hollandiában, Ausztriában, Luxemburgban a legritkább, és a mi régiónkban a leggyakoribb.

A legrosszabb helyzetben Románia, Bulgária mellett Magyarország áll. De ez az arány Görögországban is 33%, Olaszországban 30% fölötti, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban is közel 30%

– mondta korábban lapunknak Herczog Mária, aki hazai és nemzetközi szinten is évtizedek óta a téma kutatója, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja, 2004 -2010 között a civil szféra képviselője az EU Gazdasági és Szociális Bizottságában, 2007 óta az Eurochild brüsszeli székhelyű, a gyerekek és fiatalok életkörülményének javításáért dolgozó európai ernyőszervezet elnökségének tagja, majd elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?