1 °C Budapest
Close-up of hands of businesswoman analyzing stock market charts and key performance indicators

Száguld a budapesti tőzsde: ezek a részvények húzták felfelé, kijöttek a friss adatok

2022. november 2. 12:33

Pozitív hangulatot hozott az október a Budapesti Értéktőzsdén – a BÉT első számú indexe, a BUX index 41 053,7 ponton zárt, amely 8,5 százalékos növekedést jelent szeptemberhez képest. A részvénypiac legnagyobb eseményének egyértelműen a Masterplast 9,2 milliárd forint értékű nyilvános részvénykibocsátása bizonyult a hónap során, a részvénypiaci összforgalom ezzel együtt mérsékelt volt, összesen 129,7 milliárd forintot tett ki, amely 6,5 milliárd forint napi forgalomnak felelt meg.

A hazai blue chipek versenyét ismét az OTP Bank nyerte, 69,2 milliárd forint havi forgalommal, amelyet a Richter 30,2 milliárd, a MOL pedig 24,2 milliárd forinttal követett. A befektetési szolgáltatók közül a Concorde zárt az élen, míg a második helyet a Wood&Company, a harmadikat az Erste Bank szerezte meg.

Amerikából jött a lökés

A nemzetközi tőkepiacokon a hónap során kiemelt érdeklődés kísérte az amerikai inflációs jelentést, amely emelkedő maginflációt és fogyasztói árindexet mutatott. Ennek hatására negatív befektetői hangulat lett úrrá a vezető tőzsdéken, amelyet az amerikai gyorsjelentési szezon várttól elmaradó eredményei tovább erősítettek. A hónap vége ugyanakkor fordulatot hozott a tengerentúlon, amelyet az addig irányt kereső európai tőzsdék is lekövettek. Az európai indexek emelkedését a csökkenő energiaárak szintén katalizálták.

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX index emelkedő tendenciát mutatott októberben – 41 053,7 ponton zárt, amely 8,5 százalékos emelkedést jelentett szeptemberhez képest. Legmagasabb értékét, 41 053,7 pontot, a hónap utolsó kereskedési napján, október 28-án érte el az index.

Száguld az OTP, Richter, MOL

A részvénypiac forgalmának számottevő hányadát ebben a hónapban is az OTP Bank papírjaival bonyolították le, összesen 69,2 milliárd forint értékben. A bankpapír erős hónapot tudhat maga mögött, amelyet a részvényárfolyam 14,2 százalékos emelkedése is jelez. Második, illetve harmadik helyen ismét a Richter és a MOL végzett, az előbbi 30,2 milliárd, az utóbbi 24,2 milliárd forintos forgalommal. A gyógyszeripari társaság szintén jelentős, 10,5 százalékos áremelkedéssel zárta az októbert. A közepes kapitalizációjú kibocsátók közül a Waberer’s, a Pannergy és az ALTEO árfolyama is pozitív trendet tudhat maga mögött – míg a logisztikai társaság kurzusa 7,1 százalékkal, az energetikában érdekelt Pannergy-ALTEO kettősből az előbbi vállalaté 7,7, utóbbié 8,0 százalékkal emelkedett októberben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hazai tőkepiac figyelme októberben a Masterplast nyilvános rábocsátására (SPO) szegeződött – az építőipari társaság túljegyzéssel zárta a részvényértékesítést, majd végül 9,2 milliárd forint értékben vont be forrást, amely volumenét tekintve az elmúlt két évtized egyik kiemelkedő tranzakciója a Budapesti Értéktőzsdén.

Élen a Concorde

Az azonnali részvénypiac forgalma összességében 129,7 milliárd forintot tett ki októberben, amely kereskedési naponként átlagosan 6,5 milliárd forint forgalmat jelent. A befektetési szolgáltatók közül a Concorde került az első helyre októberben, 69,8 milliárd forinttal. A második helyet a Wood&Company szerezte meg, 61,9 milliárd forint forgalommal, a harmadik helyen pedig az Erste Bank futott be, 55,8 milliárd forinttal. Az árupiaci szekció 1,4 milliárdos forgalommal zárta a hónapot, ennek 49,5 százalékát a nagy olajtartalmú napraforgómag, 40,3 százalékát a fenntartható takarmánykukorica, 10,2 százalékát a fenntartható takarmánybúza tette ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?