Az Otthon Start program továbbra is ösztönzi a hitelfelvételi kedvet, ami rekordmagas szinten stabilizálódott.
Már a magyar gyerekek is a bőrükön érzik a horrorinflációt: fájó döntést kell hoznia a szülőknek
Mit tegyenek a szülők, ha a gyerekük zsebpénzemelést szeretne? Kétségtelen, a tavalyi éves infláció 14,5 százalékos volt, de ha igazán rafinált a gyerekünk, akkor a 2023. januári, 25,7 százalékos értékre fog hivatkozni. Ez alapján pedig – persze csak akkor, ha van rá lehetőségünk – mindenképpen indokolt a plusz pénz. De vajon mennyi legyen az emelés? Tette fel a kérdést a Bankmonitor.
Mindenki, így a gyerekek is a saját bőrükön tapasztaljál, hogy egyre drágább az élet. Az éves infláció ugyanis 14,5 százalék volt 2022-ben, míg a januári adatok 25,7 százalékot mutattak. A többség azonban ennél jóval nagyobbnak érzi a drágulást, éppen ezért van, hogy a nyugdíjas inflációt külön méri a KSH (ez az éves szinten 15,2, míg januárban 27,4 százalék volt).
Ebből is látszik, hogy egyes csoportok nem feltétlen azonos szinten érzik meg az infláció mértékét. Azaz a fiatalok és a szülők által tapasztalt drágulás sem lesz azonos. Ezt pedig semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor a gyerek zsebpénzéről döntünk.
Fontos kijelenteni, hogy szülőként nem bízhatjuk rá magunkat teljesen a statisztikusokra, így a Bankmonitor megnézett pár, a gyerekek által is sokszor fogyasztott terméket, hiszen a zsebpénz összegének meghatározása előtt érdemes megnézni, hogy mik azok, amiket a gyerekek heti szinten fogyasztanak.
- 1,5 literes szénsavasmentes ásványvíz: 121 Ft-ról 162 Ft-ra drágult (+33,9%)
- 1,5 literes szénsavas ásványvíz: 119 Ft-ról 162 Ft-ra (+36,1%)
- Hamburger (db): 934 Ft-ról 1360 Ft-ra (45,6%)
- Eszpresszókávé (vendéglátóhelyen): 355 Ft-ról 447 Ft-ra (+25,9%)
- Dobozos narancslé, 100%-os gyümölcstartalommal (1 literes dobozban): 496 Ft-ról 708 Ft-ra (42,7%)
- Mogyorós tejcsokoládé, 90–100 g, egész- vagy törtmogyorós tábla (db): 368 Ft-ról 481 Ft-ra (+30,7%)
- Kakaós csiga (db): 175 Ft-ról 262 Ft-ra (49,7%)
- Multiplex mozi, szombat este (db): 1 870 Ft-ról 2160 Ft-ra. (+15,5%)
- Múzeumba belépőjegy (db): 1170 Ft-ról 1400 Ft-ra (19,7%)
- ChioChips: 330 Ft-ról 500 Ft-ra emelkedett (+51,5 százalék)
A fentiekből is látszik, hogy az emelés teljesen indokolt lehet, csak a mértéke a kérdés. Ha a gyerek például bankkártyát használ, így nyomon tudjuk követni a tranzakciókat, akkor érdemes lehet leülni vele és átbeszéni
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







