10 °C Budapest
Close-up Hungarian one thousand Forint.

Berki Krisztián szórta a milliókat, közben albérletet sem tudtak fizetni: anyagi csődjükről vallott Mazsi

2023. október 24. 09:51

Hiába dobálózott milliókkal, anyagi gondjai voltak Berki Krisztiánnak, előfordult, hogy az albérletüket sem tudták kifizetni, kisebb lakásba kellett költözniük - mondta Berki Mazsi. A néhai celeb felesége szerint sokszor a kirakatnak szólt a házasságuk.

Sokszor a kirakatnak szólt a házasságuk Berki Krisztiánnal - mondta el Hajdú Péter pénteken adásba kerülő YouTube-os műsorában a néhai celeb felesége, Berki Mazsi. Mint kifejtette, a pénzszórás is ennek része volt, ugyanis Krisztián hiába szórta a milliókat, előfordult, hogy hónap végén alig tudták kifizetni az albérletüket, kisebb lakásba is kellett költözniük. 

A Blikk szerint Mazsi azt is elárulta, lányuk születésekor férje megcsalta őt. Berki a halálakor egy másik lakásban tartózkodott nagyobbik gyermekével, Natival, erről volt felesége azt mondta, egy tervezett podcast miatt bérelte a celeb, aki gyakran tűnt el hosszabb időre úgy, hogy nem lehetett elérni. Hajdú Péter rákérdezett a halál pontos okára is, de Mazsi nem árulta el, hogy drog végzett-e a celebbel. Azt mondta, majd a lányai, ha szeretnének, beszélnek erről. Hozzátette, először nem akarta elhinni, hogy férje meghalt, ugyanis évekkel ezelőtt kitalálta, hogy megszervezi a saját halálát és a temetését is egy műsorban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
KonyhaKontrolling  |  2026. február 6. 07:45
Ha a nulláról tervezhetnék egy nyugdíjrendszert, akkor fix lenne a hozzájárulás összege (évente inde...
Holdblog  |  2026. február 6. 07:44
Vendég Szabó Dávid, a téma szerteágazó. Meg a Bitcoin, ami esik, ahelyett, hogy emelkedne. Milyen pl...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 6. 13:28