0 °C Budapest
Young woman at the automatic cash machine (ATM) on city street. Auto financial service. Personal banking.

Íme a lista: ezeknél a bankoknál már biztosan emelik a számlaköltségeket

2024. február 7. 11:34

Számos hazai bank már bejelentette, hogy alkalmazza a számlacsomagok terén érvényesíthető éves inflációkövető díjemelést. A Bankmonitor számításai szerint egy átlagos díjazású bankszámla éves költsége ezáltal 42 ezer forintról 49 ezer forintra emelkedhet. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a jelenlegi piacon több ingyenesen használható csomag is elérhető, melyek révén ezek a díjak akár teljes mértékben kikerülhetők.

A Központi Statisztikai Hivatal januárban tette közzé a 2023-as éves inflációs adatot: eszerint tavaly átlagosan 17,6%-kal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál. Erre a tényre alapozva a magyar bankok jelentős része – az üzletszabályzatukban vagy általános szerződési feltételeikben foglaltaknak megfelelően – idén is inflációkövető díjemelést alkalmaz a lakossági számlacsomagokhoz kapcsolódóan. A Bankmonitor összegyűjtötte, mit lehet most tudni az egyes bankok stratégiájáról.

Egy ügyfél átlagosan 42 ezer forintot költ bankszámlára

A Magyar Nemzeti Bank tavalyi tanulmányából kiolvasható, hogy egy magyar ügyfélnek 2021-ben átlagosan közel 35 ezer forintba került a bankszámlája. Habár ennél frissebb adat nem áll rendelkezésre, de az általánosan elterjedt banki gyakorlatból kiindulva ezt korrigálhatjuk az azóta eltelt évek átlagos inflációival, így megkapjuk, hogy 2023-ban már feltehetően 42 ezer forintot költöttek bankszámlára a magyarok. Mivel hazánkban kb. 9,5 millió lakossági bankszámlát tartanak nyilván, így tavaly mindösszesen kb. 400 milliárd forint lehetett a számlacsomagok országos szintű költsége.

Melyik bankok emelik a számlaköltségeiket?

Cikkünk megjelenéséig már számos hazai bank kommunikált a szokásos tavaszi inflációkövető díjemelésről. A Bankmonitor gyűjtése alapján az alábbi hitelintézetek már biztosan megemelik a számlaköltségeiket a 2023-as átlagos inflációval megegyező – 17,6 százalékos – mértékben.

  • K&H Bank (2024.04.01-től)
  • UniCredit Bank (2024.04.01-től)
  • CIB Bank (2024.04.01-től)
  • Magnet Bank (2024.04.01-től)
  • Erste Bank (2024.05.01-től)
  • A Gránit Bank, az MBH Bank, az OTP Bank és a Raiffeisen Bank döntéséről egyelőre nincs pontos információnk.

Mit tehetsz, ha nem fogadod el a díjemelést?

A díjemelés elleni kifejezett tiltakozás hiányában a számlavezető bank elfogadottnak tekinti a kondíciók módosítását, és a jövőben ennek megfelelően vonja le ügyfeleitől a számlaköltségeket. Aki nem szeretné elfogadni a díjak emelését, ő egy módon tiltakozhat ez ellen: felmondhatja a meglévő szerződését. Ilyenkor értelemszerűen új bankszámlát kell nyitnia akár az adott banknál, akár máshol, hacsak nem kívánja a jövőben kizárólag készpénzben bonyolítani a pénzügyeit.

A bankot váltó ügyfeleknek érdemes tudniuk az egyszerűsített bankváltás intézményéről. Az egyszerűsített bankváltás egy szabályozott folyamat, melynek során a választott új bank nem csak megnyitja az ügyfél számláját, hanem a régi banknál vezetett számla bezárásáról is gondoskodik, erről értesít minden érintettet, sőt, minden kért megbízást (pl. állandó utalásokat, csoportos beszedési megbízásokat) átvezet a régiről az új számlára. Ennek köszönhetően elegendő csupán a számlanyitás alkalmával felkeresni az új bankot, és az ügyfélnek nem kerül plusz erőfeszítésbe a lecserélni kívánt régi számla megszüntetése.

Hogyan ellenőrizheted, hogy mennyibe kerül a bankszámlád?

Említést érdemel, hogy egy 2019-től hatályos kormányrendelet értelmében – az Európai Uniós előírásokkal összhangban – minden banknak kötelező évente egy személyre szóló, tételes díjkimutatást küldenie a lakossági ügyfelek részére. Az éves díjkimutatás január 31-ig bezárólag érkezik, és a megelőző naptári évben felszámított összes költséget (illetve kapott kamatot) tartalmazza. A 2023-as évre vonatkozó díjkimutatások már megtalálhatók a netbanki felületeken, így az ügyfelek könnyedén kideríthetik, hogy tavaly pontosan mennyibe került a bankszámlájuk.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Számlaköltségek egy életszerű példával szemléltetve

A Bankmonitor bankszámla-kalkulátora segítségével megnéztük, hogy tipikus számlahasználati szokások mellett átlagosan mennyibe kerülnek az egyes bankok legkedvezőbb csomagjai.

Feltételeztük, hogy:

  • az ügyfélnek havonta egy összegben 350 ezer forint nettó munkabér érkezik a számlájára,
  • a 2 díjmentes készpénzfelvételen túl havonta 1 alkalommal vesz fel 50 ezer forint készpénzt,
  • havonta 50 ezer forint értékben vásárol bankkártyával,
  • havonta 3 átutalást teljesít összesen 60 ezer forint értékben,
  • havonta 1 csoportos beszedési megbízást teljesít összesen 20 ezer forint értékben.

Ilyen szokások mellett az egyes bankok legkedvezőbb számlái az első két évben átlagosan évi 12 ezer forintba kerülnének, de a legolcsóbb bank összesen alig 4 ezer forintot számítana fel, míg a legdrágább bank legkedvezőbb csomagja két évre 70 ezer forint lenne.

Ebből is látható, hogy a bankszámlaválasztás terén kiemelten fontos a körültekintő döntéshozatal: egy kis pénzügyi tudatossággal elkerülhetjük, hogy évente akár több tízezer forintot dobjunk ki fölöslegesen az ablakon. Optimális használattal pedig arra is van mód, hogy egyenesen nullára csökkentsük a bankszámlánk költségeit, de ennek mindig feltétele, hogy meghatározott mértékű rendszeres jóváírás érkezzen a számlára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?