7 °C Budapest
Serious business persons looking at documents

Ez a részvény húzta fel ma a BUX-ot: nagyon jól jártak, akik ebben tették a pénzüket

MTI
2025. február 26. 20:28

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1463,09 pontos, 1,7 százalékos emelkedéssel, 87 725,81 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 21,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: kifejezetten jó napot zárt a BÉT. Döntően a Magyar Telekom kedden este közölt jó eredményeket tartalmazó gyorsjelentésének köszönhetően közel 2 százalékot emelkedett a BUX, csak a távközlési papír majdnem 11,5 százalékkal drágult.

A magyar piacot az is segítette, hogy kedvező hangulat uralkodott az európai tőzsdéken, a hangulat javulása főként az OTP-re, a Molra és a Richterre hatott. Hozzátette, hogy a Magyar Telekom mellett az OTP és a Richter árfolyama is jelentősen nőtt.

A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal, 2894 forintra erősödött, 994,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 1,22 százalékkal, 24 100 forintra nőtt, forgalmuk 11,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 168 forinttal, 11,49 százalékkal, 1630 forintra emelkedett, forgalma 4,9 milliárd forint volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,75 százalékkal, 10 680 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 8637,01 ponton zárt szerdán, ez 56,31 pontos, 0,66 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. február 6. 14:44
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak várakozna, hanem minden egyes nap kamatot termeln...
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
KonyhaKontrolling  |  2026. február 6. 07:45
Ha a nulláról tervezhetnék egy nyugdíjrendszert, akkor fix lenne a hozzájárulás összege (évente inde...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?