4 °C Budapest
Üzleti befektető vásárol részvényt ,kriptopénz, bitcoin, mobilalkalmazáson keresztül

Bombahír az OTP-ről: morzsolhatják a tenyerüket a részvényesek, erre terjeszkedhet a magyar bank

2025. március 30. 10:30

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 91 415,63 ponton zárt, 1444,10 ponttal, 1,61 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 80,13 milliárd forint volt az előző héten elért 99,51 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek.

A hét első négy napján folyamatosan történelmi csúcson zárt a BUX, amely csütörtökön 92 720,24 pontra emelkedett. Hétfőtől szerdáig a kedvező nemzetközi hangulat segítette, csütörtökön pedig az OTP árfolyamának növekedése húzta a magyar tőzsde mutatóját. A hét utolsó kereskedési napján pénteken azonban az amerikai piacokról induló kedvezőtlen hangulat hatására, átlag feletti forgalom mellett esett a BUX.

A Magyar Telekom múlt pénteken jelentette be, hogy lezárult a korábbi, 24 milliárd forintos programból fennmaradó, 1,7 milliárd forintos keretösszegű részvény-visszavásárlása emelte ki heti összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt. A vállalat 2025. március 17. és március 21. között 956 705 darab Magyar Telekom törzsrészvényt vásárolt 1,7 milliárd forint összértékben a Budapesti Értéktőzsdén. A tranzakciót követően a társaság tulajdonában lévő saját részvények száma 30 993 118 darab.

Hozzátették, hogy céláremelés érkezett a Richterre és az OTP-re is. Előbbinél a Berenberg 12 ezer forintról 12 390 forintra emelte a célárat, az ajánlás változatlanul vétel. A HSBC 32 200 forintra emelte az OTP-re vonatkozó célárfolyamát, jelenleg ez a legmagasabb célár a bankra.

Az elemzés szerint Máltán terjeszkedhet az OTP. A Times of Malta értesülései szerint az OTP az HSBC máltai leányvállalata megvásárlására készülhet. Az HSBC Malta szerdai közleménye alapján az eladási folyamat hivatalosan is megkezdődött, a tranzakcióhoz szükséges bizalmas információkat több ajánlattevőnek is átadták, az eladási folyamatban nincs előnyben részesített ajánlattevő. Ugyanakkor később az is kiszivárgott, hogy aggodalmak merülhetnek fel az OTP reputációjával kapcsolatban, annak oroszországi jelenléte miatt. A témában a máltai pénzügyminiszter és az OTP is megszólalt.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Rámutattak, hogy kedden tartotta első kamatdöntő ülését az Magyar Nemzeti Bank Varga Mihály vezetésével, amelyen a várakozásoknak megfelelőenkamattartásról határozott a Monetáris Tanács, az alapkamat változatlanul 6,50 százalék. Varga Mihály szerint az óvatos és türelmes megközelítés, a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt. Elemzők pedig hozzáfűzték, hogy felfelé mutató inflációs kockázatok látszanak.

  • A héten a vezető részvények közül az OTP árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, 2,93 százalékkal, a papír 25 970 forinton zárt pénteken, 56,30 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Mol jegyzése 2,56 százalékkal erősödött, pénteken 2960 forinton zárt a papír, heti forgalma több mint 6,04 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom 1,39 százalékkal drágult a héten, a részvény 1756 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 2,98 milliárd forintot.
  • A Richter 2,44 százalékkal csökkent és 10 400 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a részvény heti forgalma meghaladta a 11,14 milliárd forintot.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX pénteken 8848,16 ponton zárt, 131,48 ponttal, 1,51 százalékkal magasabban az előző hetinél.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?