A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a magyar tőzsdén: erre minden befektetőnek figyelnie kell
Kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX pénteken 1369,25 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel 97 065,84 pontos történelmi csúcson zárt.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője hétfői előrejelzésében úgy ítélte meg, hogy a nemzetközi befektetői hangulat mérsékelt romlása miatt kisebb negatív korrekcióval indulhat hétfőn a kereskedés.
Kifejtette. a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 29 000 forintnál, majd 29 210 forintnál húzódnak a következő ellenállási szintek, míg 27 870 forintnál támasz húzódik. Pénteken az OTP-részvények ára 520 forinttal, 1,86 százalékkal 28 490 forintos történelmi csúcsra emelkedett, forgalmuk 14,3 milliárd forintot tett ki.
A Mol a 3090 forintos szint felett stabilizálódott a következő fontosabb akadály 3215 forintnál látható. Pénteken a Mol 18 forinttal, 0,58 százalékkal 3130 forintra erősödött 1,2 milliárd forintos forgalomban.
A Richter jegyzése visszakorrigált a 200 napos mozgóátlagig, mely 10 625 forintnál képez ellenállást, míg támaszt a 30 és az 50 napos mozgóátlag 10 530 forint közelében. A Richter-papírok árfolyama pénteken 180 forinttal, 1,73 százalékkal 10 580 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Magyar Telekom grafikonján 1736 forintnál látható ellenállás, a következő potenciális szint 1763 forintnál látható, míg támasz 1719 forintnál. A Magyar Telekom árfolyama pénteken 12 forinttal, 0,7 százalékkal 1736 forintra emelkedett, forgalma 1,7 milliárd forint volt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







