A HungaroMet előrejelzése szerint a következő napokban nedves, enyhe levegő érkezik hazánkba szaharai porral.
Ezt rengeteg magyar nem tudja a rá váró örökségről: sokakat érhet váratlan meglepetés 2025-ben?
Soha nem látott vagyonátruházás zajlik a világban: 2025-ben a fejlett országok lakói mintegy 6 billió dollárnyi örökséghez jutnak, döntően a baby boomer generáció jóvoltából. Az öröklési hullám azonban nemcsak lehetőségeket, hanem komoly társadalmi feszültségeket is teremt: miközben egyesek családi házakat és befektetéseket örökölnek, másoknak semmi nem jut – így alakulhat ki az új „inheritokrácia”, ahol egyre inkább a születési háttér határozza meg a jövőt.
Magyarországon különösen erősen jelenik meg az örökségek hatása, hiszen itthon nemcsak anyagilag, hanem kulturálisan is az ingatlan számít a legnagyobb értéknek. Az elmúlt évtizedekben visszatérő probléma volt, hogy a fiatal generációk számára szinte egy élet munkája sem elegendő ahhoz, hogy családi segítség, vagyis öröklés nélkül saját lakáshoz jussanak.
Ezt próbálta enyhíteni a nemrég bevezetett Otthon Start Hitel, amely kedvező feltételekkel kínál lehetőséget a vásárlásra. A program fogadtatásáról a Pénzcentrum szavazást és közvéleménykutatást is indított, amelyekből kiderül: sokan óvakodnak a hitelfelvételtől, az ingatlanpiaci szakértők óvatosabbak: a tavalyihoz képest 15%-os drágulás figyelhető meg országosan, a fővárosban pedig a helyzet még durvább.
Az elemzők szerint a lakásárak emelkedése villámgyorsan meghaladhatja a hitel által kínált előnyt, így a mostani lelkesedést hamar kiábrándultság követi – az ingatlanpiaci lufi pedig hónapok, de legkésőbb egy év alatt kifújhat.
Inheritokrácia: egy új társadalmi rend előképe
2025-ben példátlan vagyonátruházási hullám zajlik a világban: a fejlett országok lakói összesen mintegy 6 billió dollárnyi örökséget kapnak, elsősorban a baby boomer generáció jóvoltából. Bár a kormányok alig tesznek közzé adatokat az öröklésről, a The Economist által összegyűjtött tudományos becslések alapján jól látszik, milyen óriási összegekről van szó.
Az örökség nem csupán pénz lehet: ide tartozik az ingatlan, részvénycsomag, műtárgy vagy akár egy vidéki családi ház is. A nagyságrend érzékeltetésére érdemes visszatekinteni: 1900 körül az öröklés értéke sok országban meghaladta a GDP 20 százalékát, hiszen akkoriban hatalmas birtokok és részvényportfóliók cseréltek gazdát generációról generációra.
Ezután azonban meredeken visszaesett az örökségek volumene – a XX. század első felének világégései során egész vagyonok semmisültek meg, és az embereknek egyszerűen nem maradt sok, amit továbbadhattak volna.
A baby boomerek vagyonának titka
A trend az elmúlt évtizedekben fordult újra emelkedő pályára, főként a baby boomereknek köszönhetően. Ez a generáció abban az időszakban lépett a munkaerőpiacra, amikor a részvény- és lakáspiacok soha nem látott ütemben kezdtek szárnyalni. Amerikában például ma a boomerek birtokolják a nettó vagyon felét.
De miért váltak ők ilyen gazdaggá? Több tényező játszik közre:
- Gazdasági növekedés: természetesen a világ gazdagodott, így az egyéni vagyon is nőtt.
- Lassuló jövedelemnövekedés, de szárnyaló piacok: miközben a bérek emelkedése lelassult, az ingatlanok és részvények értéke meredeken nőtt, így a vagyon-jövedelem arány megugrott.
- Hosszabb élet: a boomerek több évtizedet kaptak a portfólióik gyarapítására.
- Kisebb családok: kevesebb örökös között kell megosztani a vagyont.
- Csökkenő örökösödési adó: számos ország – például Ausztrália, Kanada vagy India – teljesen eltörölte.
- A vagyon egyenlőtlen eloszlása
Az örökségek tömeges áramlása nem feltétlenül jelentene gondot, ha mindenki részesülne belőlük. A valóság azonban más: a vagyon sokkal egyenlőtlenebbül oszlik meg, mint a jövedelem. Ez azt jelenti, hogy egyre inkább az számít, kinek a családjába születsz, nem pedig az, mennyit dolgozol vagy keresel.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az „inheritokrácia” azonban nem csak a milliárdosokról szól. A tipikus örökös egy átlagos házat vagy annak eladásából származó összeget kap. Ez azonban már elég ahhoz, hogy komoly különbséget teremtsen a „van” és a „nincs” között.
Sokan viszont nem kapnak semmit – mert a szülőknek nem volt számottevő vagyonuk, vagy mert idős kori ellátásukra el kellett költeniük a megtakarításaikat. Ez a szakadék a fiatal generáció lakástulajdonlásában is látványosan megmutatkozik. Kutatások szerint a családi támogatás – akár ajándék, akár örökség formájában – több mint egyharmaddal növeli a fiatalok körében a lakástulajdonlás esélyét. Akik viszont nem örökölnek, gyakran hiába keresnek jól, nem tudják megvenni az általuk vágyott otthont.
A jövő: öröklésből élő osztály?
A trend még messze nem ért véget. A számítások szerint a baby boomerek halálozási rátája egészen 2036-ig folyamatosan növeli az öröklések volumenét. Ha pedig a részvény- és lakáspiaci árak továbbra is emelkednek, akkor még nagyobb vagyon fog átáramlani a következő generációkra.
Ez könnyen oda vezethet, hogy a világban kialakul egy új „örökös osztály” – olyan emberek, akik gyakorlatilag az örökségekből élhetnek, anélkül hogy dolgozniuk kellene érte. És ha mindebből egy gyakorlati tanulságot szeretnénk levonni? Az Economist szarkasztikus tanácsa így hangzik: „Legyél kedves a szüleidhez.”
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







