2 °C Budapest
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke sajtótájékoztatót tart a monetáris tanács kamatdöntését követően az MNB épületében 2025. március 25-én. A jegybankelnök elmondta, hogy az óvatos és türelmes megközelítés, a szigorú monet

Megszólalt a lakossági megtakarításokról a jegybank elnöke: erre van szerinte most nagy szükség

2025. november 5. 10:30

A megfelelő mértékű és szerkezetű lakossági megtakarításoknak kulcsszerepük van a pénzügyi rendszer stabilitásában és a gazdaság kiegyensúlyozott, fenntartható fejlődésében is – jelentette ki Varga Mihály az OTP Bank tőzsdére lépésének 30. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi csengetésen. A jegybankelnök hangsúlyozta: a jól működő hazai értéktőzsdének jelentős szerepe van abban, hogy a megtakarítások a hazai gazdaságot erősíthessék.

Varga Mihály kiemelte: a jelenlegi világgazdasági kihívások ellenére Magyarországnak sikerült megőriznie pénzügyi stabilitását, ahogy azt többek között az elmúlt hónapokban stabilizálódott forintárfolyam is jól mutatja. Az árfolyamstabilitás erősödésének hatása kezd megjelenni az árakban is, ezzel támogatva az infláció csökkenését – emelte ki a jegybankelnök.

Varga Mihály rámutatott: a gazdaság megfelelő működéséhez stabilitásra, jól működő pénzügyi piacra, és tőkeerős bankrendszerre is szükség van. Mint mondta: a magyar bankrendszernek minden kétséget kizáróan az egyik erőssége, hogy egy hazai tulajdonú bank, az OTP az egyik legfontosabb motorja.

A számok is azt jelzik, hogy a hazai bankrendszer megfelelő hátteret biztosít a gazdaság működtetéséhez és finanszírozásához. A jegybankelnök ismertette: a magyar lakosság GDP-arányos pénzügyi megtakarítása, illetve jelenlegi pénzügyi vagyona is meghaladja a régiós országok szintjét. A hazai háztartások GDP-arányos nettó pénzügyi vagyona a 2010-es évek elején mért 82%-ról mára 114%-ra emelkedett. 

A jegybankelnök arra is kitért, hogy a stabilitás egyik fontos kelléke a jól működő értéktőzsde. Mint mondta: ennek kiváló példája a BUX-index, amely az elmúlt közel két évben csaknem 80 százalékos növekedést ért el és ma a világ legjobban teljesítő részvényindexei közé tartozik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?

Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!

címlapkép: MTI/Kovács Attila

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51