A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Durva, amit Donald Trump közel-keleti akciója okozott: teljesen felborult az olajpiac, ez most egy komoly árzuhanás
Az olajárak közel 5 százalékkal zuhantak hétfőn, miután Donald Trump bejelentette, hogy Irán komolyan tárgyal az Egyesült Államokkal, ami enyhítheti a két ország közötti feszültségeket - írja a Reuters.
A Brent típusú kőolaj hordónkénti ára mintegy 6 százalékkal csökkent, ami több mint fél éve nem látott egynapos esésnek felel meg. A zuhanás elsősorban Trump hétvégi nyilatkozatainak tudható be, amelyek szerint csökkent a katonai csapás kockázata.
Az amerikai elnök korábban többször is katonai beavatkozással fenyegette meg Iránt, amennyiben nem egyezik bele egy új atomalkuba. Ezek a fenyegetések januárban tartósan magasan tartották az olajárakat.
Trump szombaton újságíróknak elmondta, hogy Irán komolyan veszi a tárgyalásokat. A feszültség enyhülésére utal az is, hogy az iráni Forradalmi Gárda haditengerészete nem tervez éles lőgyakorlatot a Hormuzi-szoros térségében.
Az áresést tovább fokozta az amerikai dollár erősödése, amely drágábbá teszi az olajat a nem dollárban fizető vásárlók számára.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Eközben az OPEC+ vasárnapi ülésén úgy határozott, hogy márciusban változatlanul hagyja a kitermelést. A szervezet novemberben fagyasztotta be a tervezett termelésnövelést 2026 márciusáig a szezonálisan gyengébb kereslet miatt.
A Capital Economics elemzése szerint a geopolitikai kockázatok valójában egy alapvetően gyengülő olajpiacot fednek el, és a bőséges kínálat 2026 végéig nyomás alatt tarthatja a Brent árfolyamát.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







