0 °C Budapest

Színre lépett az Ötöslottó rekordnyertese: évente párszor játszik, gépi számai voltak

2020. április 27. 08:50

Szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt, a március 28-i sorsoláson megszületett az idei évben 63 éves Ötöslottó történetének legnagyobb nyereménye, hiszen egy magyar szerencsés 6,431 milliárd forinttal gazdagodott. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelyet a napokban meg is tett - közölte a lottótársaság.

A nemzeti lottótársaság általános gyakorlatának részeként a nagyobb nyeremények felvételekor a társaság munkatársai felajánlják a nyertesnek, hogy névtelenül kitölthet egy kérdőívet, amelyben információkat árulhat el magáról, játékszisztémájáról, életéről úgy, hogy anonimitása biztosított marad. Ez az úgynevezett nagynyertes kérdőív, amelyből most több dolog is kiderült hazánk legismertebb lottójátékának rekord nyerteséről.

A játékos vidéken adta fel a milliárdokat érő szelvényét, amelyet önállóan, véletlenszerűen kiválasztott számok megjelölésével játszott meg. A sorsolást követően az internetről értesült arról, hogy nyert: szóhoz sem jutott, annyira meglepődött amikor rájött, hogy a kisorsolt számok mindegyike megegyezik az általa beikszeltekkel. Elsőként a párját értesítette a nagyszerű hírről.

A korábbi nagynyertes kérdőívek alapján elmondható, hogy a nyertesek többsége több éve, adott esetben több évtizede játszik azzal a játékkal, amelyen nagynyereményt ért el. Az Ötöslottó rekordnyertese azonban kivétel ez alól:

évente mindössze néhány alkalommal ad fel szelvényt, így semmiféle szelvényfeladási stratégiáról és feladási rituáléról nem tudott beszámolni.

A fentieken túl a rekord nyertes arra számít, hogy teljes mértékben megváltozik az élete és a nyeremény hatással lesz baráti és családi kapcsolataira is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

És hogy mire költi a nyereményét? A játékos elmondása szerint tárgyi dolgokra, így autóra és lakásra biztosan jut majd a jackpotból, de befektetni is fog, amelyhez pénzügyi befektető segítségét is igénybe veszi. Emellett úgy nyilatkozott, hogy szűkebb családja is részesül majd az összegből.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 3. 10:31