Árvaellátás igénylése 2026-ban: tudd meg, az árvaellátás meddig jár, mennyi az árvasági ellátás összege! Mi az árvasági segély lényege, emelkedik-e az árvaellátás összege 2026-ban?
Az egyetemisták négyötöde szerint 10 millió forintnál nagyobb megtakarításra lenne szükségük ahhoz, hogy tisztességes megélhetést tudjanak maguknak biztosítani a nyugdíjas évekre. 88 százalékuk szerint ugyanakkor a legtöbb ember épp csak kijön a bevételeiből, ezért nem is tud félretenni. Több mint kétharmaduk gondolja azt, hogy az életszínvonala megőrzése érdekében a nyugdíjba vonulás után is dolgoznia kell majd.
A magyar egyetemisták mai árakon számolva átlagosan mintegy 15 millió forintos megtakarítást tartanak szükségesnek ahhoz, hogy nyugdíjas korukban a megfelelő életszínvonalat fenntartsák. A válaszadók csupán 20 százaléka gondolta, hogy ehhez 10 millió forint alatti összeg elegendő, 48 százalék 10 és 20 millió forint közötti, 32 százalék pedig 20 millió forinot meghaladó összeget jelölt meg - derül ki a CIG Pannónia egyetemisták körében végzett kutatásából.
A diákok úgy gondolják, hogy ha 20 évvel a nyugdíjazás előtt kezdik el a szükségesnek tartott összeget összegyűjteni, akkor
A diákok kevesebb mint egyharmada gondolja csupán, hogy a megfelelő megtakarítás eléréséhez két évtizeden át havi 50 ezer forintnál kisebb összeget elegendő lenne félretenni, egyharmaduk pedig 100 ezer forintnál is nagyobb havi megtakarítást lát szükségesnek. A diákok 70 százaléka gondolja úgy, hogy a nyugdíját majd munkából származó jövedelemmel is ki fogja egészíteni.
Bár az öregkori megélhetéssel kapcsolatos problémákat jól érzékelik a diákok, ebben az életszakaszban még kevésbé tudnak vele aktívan foglalkozni. A kutatás szerint 81 százalékuk nem tud ilyen hosszú távon megtakarításban gondolkodni és 77 százalékuk érzi úgy, hogy a napi kiadások mellett erre sokáig nem is lesz módja.
A válaszadók 75 százaléka jelölte ezt meg a 3 legfontosabb megtakarítási cél egyikeként, emellett a vésztartalék-képzést (63 százalék), gyermeknevelést (60 százalék) és az utazást (49 százalék) említették leggyakrabban. A nyugdíj a diákok 14 százalékánál került be a legfontosabb célok közé.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A megtakarítási lehetőségeket Magyarországon általában véve pesszimistán látják: 88 százalékuk értett egyet azzal az állítással, hogy a legtöbb ember épp csak kijön a bevételeiből, ezért nem is tud félretenni. A diákok több mint fele gondolja, hogy a tudatos tervezés vagy a pénzügyi ismeretek hiánya miatt sincs megfelelő pénzügyi tartaléka a lakosságnak. Nagyobb arányban látják ezt problémának azok, akik a legfontosabb takarékossági céljaik között számolnak a nyugdíjas évek anyagi biztonságával is. A nyugdíjcélú megtakarítási konstrukciókat egyébként az egyetemisták háromnegyede nem ismeri - ez az arány kicsivel alacsonyabb azok körében, akik a legfontosabb megtakarítási céljaik között említették a nyugdíjakat.








