A zenész nyíltan beszélt anyagi helyzetéről is, elárulva, hogy a folyósított összeg szinte fillérre pontosan kétszázezer forint.
Juli néniként mutatkozott be az az asszony, aki egy nyíregyházi vállalkozóval elhitette, hogy el van átkozva, de ő tud rajta segíteni.
A vállakozó a mutatványért kétszázezer forintot fizetett, de Juli néni nem elégedett meg ennyivel. Még több pénzt követelt, végül már azzal fenyegetőzött, hogy rontást hoz a nő családjára. A megbeszélt találkozókon összesen egymillió forintot csalt ki tőle, végül a hiszékeny vállalkozó megelégelte, és hétfőn feljelentette a rendőrségen Juli nénit. Az utcán fogták el, amikor az újabb összeget akarta átvenni.
Juli nénit valójában S. Erzsébetnek hívják, ötvenhat éves, és Nyírmihálydiban él - írja a Police.hu.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







