Nyugdíjasok, illetve szociálisan rászorulók kérhetik a 9 ezer forintos utalványt: mutatjuk a pontos részleteket!
Sajnálattal értesült a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége és a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete arról, hogy az egyetemes szolgáltatás új árszabályozásakor, az idősek életkori sajátosságaira nem terjedt ki a döntéshozók figyelme - közölték lapunkkal.
Közleményükben részletezték, mi indokolja, hogy az idősekre külön rezsiszabályok vonatkozzanak. Ezt most változtatás nélkül közöljük.
"Az idősek:
- többsége az életviteléből adódóan az átlagnál többet tartózkodik a lakásában, használva az otthoni közszolgáltatásokat, fizetve a számára eddig is megterhelő közüzemi díjakat,
- nyugellátásának medián értéke havi 135 ezer forint (1 millió nyugdíjas kap ennél alacsonyabb ellátást) Ebből kell fedezniük a megélhetésükhöz nélkülözhetetlen 20-30 százalékkal növekvő élelmiszerek, 10-15 százalékkal megemelkedett gyógyszerek, vitaminok és segédeszközök megvásárlásának árát,
- közül több mint 600 ezer fő magányosan él, így a lakásfenntartással kapcsolatos költségeket egyedül kell viselnie, nyugellátásuk jelentős részét pedig a rezsiköltségre kell fordítaniuk,
- koruknál fogva is, a régebben megvásárolt, akkoriban az energiatakarékossági szempontokat figyelmen kívül hagyó lakásokban élnek. Nincs forrásuk a nyílászárók, és egyéb szerkezeti hőszigetelések utólagos elvégeztetésére,
- a közelmúlt pandémiás időszakának nagy vesztesei voltak, a kényszerű bezárások, a terven felüli plusz kiadások, az életvitelük korlátozása miatt felmerült plusz költségek következtében.
Javaslatok:
- A medián nyugdíj-összeg alatti ellátásban részesülők – hasonlóan más társadalmi csoporthoz – mind a földgáz-, mind a villamosenergia- szolgáltatást kedvezményes áron legyenek jogosultak vételezni.
- Azon medián nyugdíj-összeg alatti ellátásban részesülők számára, akik szénnel vagy fával tudják csak megoldani a fűtésüket, a téli hónapokra, havi ötezer forint értékű „rezsiutalványt” kelljen folyósítani.
- Az energiaszolgáltatók, nyugdíjas fogyasztó esetén, csak az éves elszámolási időszakot alkalmazhassák.
- A Kormány írjon ki a nyugdíjasok számára, százszázalékos támogatás mellett, lakásuk energetikai korszerűsítéslére ösztönző pályázatokat."
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







