A statisztikai adatok szerint 2025-ben mintegy 10 ezer migráns hagyta félbe a nyelvtanfolyamokat.
A tapasztalatok szerint az önköltséges képzésben résztvevők 20 százaléka veszi igénybe a Diákhitel2-t képzési díja kiegyenlítésére, és ebben a félévben is erre számít a Diákhitel Központ.
Imre Zita, a Diákhitel Központ marketing- és kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta: már igényelhető mindkét típusú diákhitel,
Mint mondta, a szabadfelhasználású diákhitelt az veheti fel, akit felvettek valamelyik felsőoktatási intézménybe, be is iratkozott és még nem múlt el 40 éves. A hitel célját az ügyfél határozza meg, a felvehető összeg havi 15-50 ezer forint között határozható meg.
A kötött felhasználású Diákhitel2-t csak azok vehetik igénybe, akiket önköltséges képzésre vettek fel, a hitel csak a képzési költségre fordítható, az így igényelt összeget közvetlenül a felsőoktatási intézményhez utalják. Hozzátette: a tapasztalatok szerint az évi 2 százalékos kamatú Diákhitel2-t a jogosultak 20 százaléka veszi igénybe.
Elmondta azt is, célszerű az igénylést az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületéről elindítani, így a személyes adatok azonnal betöltődnek és az igénylőnek csak a diákhitel típusát és az igényelt összeget kell kitöltenie.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Imre Zita hozzátette, hogy
Az első két évben a minimálbér alapján határozzák meg a törlesztendő összeget, ez a szabad felhasználású hitelnél havi körülbelül 6 ezer forintot jelent, a kötött felhasználás esetében pedig a felvett összegtől függően 4-11 ezer forint. A harmadik évtől jövedelemarányosan kell törleszteni a felvett hitelt.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







