A statisztikai adatok szerint 2025-ben mintegy 10 ezer migráns hagyta félbe a nyelvtanfolyamokat.
Már most sem ideális a tanárok bérezése, amit 2015 óta nem rendeznek – írja az Eduline.
A portál a pedagógusok Szakszervezetét (PSZ) idézve arról ír, hogy 2014-ben 101 500 forint volt a minimálbér, és most, hét és fél évvel később is ez alapján számolják a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok fizetését. Pedig az elmúlt hat évben a minimálbért fokozatosan emelték, ma már 167 400 forint, vagyis a tanárok fizetését több mint 60 százalékkal kellene megtoldani ahhoz, hogy a köznevelési törvényben eredetileg rögzített szintet elérje.
Érdemes rögzíteni, hogy fizetés tekintetében a nyugdíj előtt álló tanárok kapják a legtöbb pénzt, ami egyetemi diplomával, pedagógus II fokozatban bruttó 416 ezer forint, főiskolai végzettséggel bruttó 374 ezer forintos alapbért jelent. Egy „gyakornok” státuszban lévő pedagógus bruttó bére viszont csupán 230 ezer forint, ez nettó 150 ezer forint körüli fizetést jelent. A hat-nyolc év tanítási gyakorlattal rendelkező, mesterszakos diplomával bruttó 263 ezer forintra számíthatnak, ehhez jön hozzá a 26 ezer forintos pótlék, ez azt jelenti, hogy kézhez 190 ezer forint körüli összeget kapnak – írja a portál.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







