Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Biztosítja a kormány az ukrajnai háborús menekült gyerekek iskoláztatását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán
A közlemény szerint az Ukrajnában dúló háború miatt gyerekek tízezrei lépték át az elmúlt hetekben Magyarország határát, közülük sokan a hazatérés lehetőségére várnak, mások továbbutaztak, de napról napra emelkedik azoknak a száma, akik menedékes kérelmet nyújtanak be, és tanköteles korú gyermekeiket magyar óvodákba és iskolákba íratják be.
Az óvoda- és iskolaválasztás szabadsága őket is megilleti, a körzetes intézményeknek azonban az érintetteket fel kell venniük - hangsúlyozták. Az óvodai nevelésben 3 éves kortól kötelező részt venni - hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ez a korosztály rendkívül gyorsan megtanulja a nyelvet.
Az iskolákban is cél a gyerekek minél gyorsabb integrációja és felzárkóztatása, illetve adott esetben a magyar nyelv megtanítása - írták. A kormány ezért a kötelező iskoláztatáson felül heti öt délutáni, egyéni foglalkozást biztosít az érintett tanulóknak, és havi 130 ezer forint többlettámogatást biztosít az Ukrajnából érkező menekülőket befogadó iskoláknak, köznevelési és szakképző intézményeknek - ismertették.
A kormány április 20-áig megnyitja az érintetteknek a magyarországi érettségire jelentkezés, illetve a korábbi jelentkezés módosításának lehetőségét, és ingyenesen biztosítja, hogy Magyarországon érettségi vizsgát tegyenek - olvasható az Emmi közleményében.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







