A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján a forgalom 0,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.
Elképesztő tandíjemelést kaptak a nyakukba a magyar egyetemisták: ki fogja tudni ezt kifizetni?
Több népszerű felsőoktatási intézmény döntött úgy, hogy emel az önköltséges árain. Így a legnépszerűbb szakok, például a gazdasági szakok esetében akár 40- 50 ezer forinttal is többet kell majd fizetniük az önköltséges hallgatóknak.
A gazdasági szakok továbbra is nagyon népszerűek, sok hallgató önköltséges formában is bevállalja, ám idén ez sokkal többe kerülhet, mint az eddigi években. Több felsőoktatási intézmény döntött ugyanis úgy, hogy emel az önköltséges képzések árain, így bár a bölcsész-, a mérnöki, az informatikai és az orvosi képzések tandíja nem változott, a gazdasági és a jogász képzéseké igen.
A 2022-es felvételin is népszerűek voltak a különböző gazdasági képzések, több mint 28 ezren jelöltek meg ehhez kapcsolódó képzést. Azonban jóval magasabb kiadásokkal számolhatnak az önköltséges diákok a legnagyobb mértékben ugyanis a népszerű gazdasági szakok tandíjai emelkedtek tavaly óta. Az egyik vidéki egyetem 25 ezer forinttal emelt a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, valamint a pénzügy és számvitel szak tandíján, de van olyan budapesti felsőoktatási intézmény, ahol az idén ősszel beiratkozók 80 ezer forinttal fizetnek majd többet félévente, mint azok, akik 2022 szeptemberében kezdték el a szakot.
Jellemzőbb azonban a 40-50 ezer forintos áremelkedés – mind Budapesten, mind vidéken –, ami a hét féléves képzéseken tanulók számára a diploma megszerzéséig 300-350 ezer forintos plusz anyagi terhet jelent - foglalta össze az Eduline. Az évről évre több mint tízezer felvételizőt vonzó gazdálkodási és menedzsment szakot például a legnagyobb budapesti egyetemek a 2023-as felvételin 280 és 550 ezer forint közötti féléves tandíjjal hirdetik, míg a vidéki tudományegyetemeken 225 és 350 ezer forint közötti önköltséget szabtak meg. A legkisebb főiskolák és egyetemek közül több ugyanakkor 200 ezer forint körüli tandíjat kér az ősszel kezdő hallgatóktól.
A jogászképzések egy része is drágább, mint tavaly – igaz, közel sem olyan mértékben emelkedtek az árak, mint a legnépszerűbb gazdasági alapszakokon. A három budapesti jogi karon – az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen – változatlanok az árak, a vidéki egyetemeken viszont 10-15 ezer forinttal kell majd többet fizetniük egy szemeszterért a 2023 szeptemberben beiratkozóknak, mint azoknak, akik korábban kezdték az egyetemet. A tandíj még így is 270 és 300 ezer forint között mozog, ami teljesen átlagos önkötlségnek számít a magyar felsőoktatásban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A gazdasági szakok áremelkedésével ellentétben a legnépszerűbb bölcsész- és társadalomtudományi képzések árai a legtöbb egyetemen nem emelkednek. A budapesti intézményekben ősztől is a tavalyi árakon indulnak az anglisztika, a pszichológia, valamint a kommunikáció- és médiatudomány képzések, de nem változnak az árak a budapesti egyetemek informatikai és mérnöki képzésein sem, de a pedagógusképzések és az egyébként is a legdrágább – félévente 1 350 ezer forintba kerülő – orvosi és fogorvosi képzések díjai sem lesznek magasabbak.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







