5 °C Budapest
Group of college students in the university amphitheatre, they are sitting and doing an exam.

Fellélegezhetnek a hallgatók: 2023-ban még biztosítottak a keretek az Erasmus+ pályázatokra

2023. január 11. 10:17

Közzétette tájékoztatását a Tempus Közalapítvány az Erasmus+ programot érintő változások kapcsán. Kiemelték, hogy az intézkedések nem érintik a folyamatban lévő projektek támogatási szerződéseit.

Magyarországon az Erasmus+ program megvalósítását nemzeti irodaként a Tempus Közalapítvány koordinálja, tehát a felsőoktatási intézmények az Erasmus+ felhívás alapján Tempus Közalapítványhoz nyújtják be pályázataikat. Az egyetemisták a saját felsőoktatási intézményükben tudnak pályázni mobilitási tevékenységekre, azaz a pályázó hallgatóknak nincs közvetlen szerződéses kapcsolatuk a Tempus Közalapítvánnyal.

2022. december végén az Európai Bizottság tájékoztatta a Tempus Közalapítványt, hogy a Tanács (EU) 2022/2506 Végrehajtási határozata alapján nem tehető jogi kötelezettségvállalás a 2021. évi IX. magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve az ilyen közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott jogi személlyel. A meghozott intézkedés átmeneti jellegű, az Európai Bizottság további tájékoztatásáig érvényben van.

Az intézkedések nem érintik a folyamatban lévő projektek támogatási szerződéseit, illetve az azok keretében megvalósuló hallgatói, oktatói és munkatársi mobilitásokat sem. A 2023-as évben az erre vonatkozó pénzügyi keretek biztosítottak, tehát az Erasmus+ hallgatói és munkatársi mobilitások a felsőoktatási intézményeknél a szokott módon valósulnak meg az idei tanévben.

A 2022-es mobilitási pályázatok keretében megítélt összeg a felsőoktatási intézmények számára közel 26 millió euró, amelyek tervezetten több mint 10.000 hallgatói, oktatói és munkatársi mobilitást tesz lehetővé a megvalósítási időszak alatt. A Magyarországra érkező külföldi egyetemi hallgatók Erasmus+ ösztöndíját a döntés nem érinti.

A Tempus Közalapítvány honlapján található határidőkre várja a pályázatokat, amelyek bírálatát a beadást követően az Európai Bizottság Erasmus+ programra vonatkozó előírásai alapján végzi el. A támogatási döntések meghozatalára a további bizottsági tájékoztatás alapján kerülhet sor.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egyetemi hallgatói jelentkezéssel kapcsolatos kérdések esetén minden felsőoktatási intézményben az Erasmus+ koordinátort érdemes keresni, aki pontos információt biztosít a hallgatói pályázat beadásának részleteiről.

Az érintett pályázókat a Tempus Közalapítvány a beérkező információk alapján folyamatosan tájékoztatja.

A Tempus Közalapítvány több évtizedes szakmai múlttal rendelkező közhasznú szervezet, amelynek célja a közös európai értékek és célok képviselete és közvetítése az oktatás, képzés területén, valamint a magyar oktatás-képzési rendszer megismertetése és érdekeinek képviselete nemzetközi környezetben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?