A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Ítéletet mondott a rektor a magyar oktatás új csodafegyveréről: ez nem biztos, hogy elég lesz
Csak nyilvános kommunikációval lehetne megoldani az oktatás bajait – mondta el az InfóRádióban Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora
"Létezne megoldás, de sajnos hiányzik a kompromisszumkészség. Ezért ezen a helyzeten a nyilvános kommunikációval lehetne átlendülni" – vélekedett Gloviczki Zoltán. A rektor szerint nem annyira a fizetésemelés, hanem a kommunikáció hiánya vezetett oda, hogy ennyire eldurvult a helyzet a magyar oktatás körül.
Gloviczki azt is mondta, szerint a „két frontvonalban mozgó szakszervezet nem biztos, hogy valamennyi pedagógust képviselni tudja.” Ezért is úgy vélekedik, hogy előbbre vivő lenne a nyilvános kommunikáció. A rektor azt is hozzátette, persze a béremelés mielőbbi megemelése mindenképp fontos, enélkül ugyanis szerint sincs esély a rendezésre. A szakember kitért az iskolán belüli minősítésre és az ehhez köthető fizetésrendezésre is, de véleménye szerint az „nem kommunikáció, hogy bevezetünk valamit”.
Eközben a Népszava információ szerint a már említett teljesítményértékelő rendszer új koncepciója már úgynevezett mérföldköveket is tartalmaz a bevezetését illetően. Ennek első állomása már most februárban beindul, amikor 40-50 intézmény részvételével megkezdődik egy tesztidőszak. Azt is írják, ez magába foglalja az érintett iskolákban az új rendszer bemutatását és a személyes teljesítménycélok meghatározását is a pedagógusokkal közösen. Ezt követően a nyáron kiértékelik a tapasztalatokat a belügy által megadott szempontok szerint, ennek függvényében korrigálják a szisztémát, hogy az szeptemberben már élesben induljon újra.
A lap szerint az új tervezet kitér arra is, hogy hogy az eredményességnek az első évben még ne legyen pénzügyi vonzata (azaz plusz juttatás vagy elvonás), azt csak a 2024 szeptemberében induló tanévtől javasolják. Újdonság viszont, hogy míg a korábbi változat szerint a legjobban teljesítő 20 százalék számíthat „pozitív béreltérítésre”, és az alsó 20 elvonásra, az új változat már úgy szól, hogy átlag felett azok teljesítenek, akik a legjobb 25 százalékba, átlag alatt pedig azok, akik az alsó 25 százalékba kerülnek.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







