7 °C Budapest
Vadiúj tantárggyal indul a tanév ezekben az iskolákban: tényleg szükség van rá a magyar iskolákban?

Vadiúj tantárggyal indul a tanév ezekben az iskolákban: tényleg szükség van rá a magyar iskolákban?

MTI
2023. szeptember 1. 16:28

Indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken. A hét témakörre bontott képzés során a diákok olyan hasznos tudás birtokába juthatnak, mint az elsősegélynyújtás, a térkép- és tereptani ismeretek, a lőelmélet, valamint hazánk katonai múltjával is megismerkedhetnek.

"Szeptembertől hat középiskolában, heti egy tanórában indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása" - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a tárca közleménye szerint. A tárca vezetője elmondta, hogy a Belügyminisztérium, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium közreműködésével kiválasztott intézményekben kezdődő kötelező képzés lehetőséget teremt arra, hogy a diákokban erősítsék a honvédelem fontosságát, a hazaszeretetet és a hazafias gondolkodást.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy az országban hat intézményben a 9. és a 11. évfolyamban kezdődik meg a honvédelem tantárgy próbaoktatása. A szakképzési és a köznevelési intézményekben heti egy tanórában induló kötelező képzés lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok általános ismereteik mellett egy átfogó képet kapjanak a magyar honvédelemmel összefüggő alapfogalmakról, a honvédelem rendszeréről, a haderőnemekről és a haditechnikai eszközökről - tette hozzá.

A hét témakörre bontott képzés során a diákok olyan hasznos tudás birtokába juthatnak, mint az elsősegélynyújtás, a térkép- és tereptani ismeretek, a lőelmélet, valamint hazánk katonai múltjával is megismerkedhetnek.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: az évi 36 órás tananyag összeállításánál fontos szempont volt, hogy az elméleti oktatás mellett a gyakorlati ismeretekre is hangsúlyt fektessenek. Alapos felkészítést követőn az oktatók pedagógiai, pszichológiai és szakmódszertani képzése lezajlott, így szeptember elsejétől a kiválasztott katona-oktatók egyenruhában jelennek meg a programban részt vevő intézményekben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az érintett iskolák már megkapták az újonnan szerkesztett tankönyveket is - fűzte hozzá. A tárca mindig jelentős szerepet vállalt a hazafias és a honvédelmi nevelés támogatásában, a honvédelem tantárgy pedig kulcseleme annak, hogy a felnövekvő generáció tagjai tisztában legyenek a hazaszeretet fogalmával és annak fontosságával - hangsúlyozta a miniszter.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?