Sokszínű pitch-ek, befektetések és elutasítások, a Cápák között legújabb adásában sem volt hiány izgalmakból.
Megszólalt a tanítás közben kilakoltatott soroksári iskola igazgatója: vitatja a végrehajtás jogosságát
Tanítás közben ürítették ki a soroksári Qualitas Gimnáziumot a végrehajtók, rendőri biztosítás mellett. Az alapítványi iskola épületét már tavaly októberben elárverezték, de erről az igazgató senkinek nem szólt, most az RTL Hiradónak nyilatkozott arról, miért.
A szülőket felháborította, hogy nem tudtak előre az intézkedésről - hangzott el a műsorban. A Belügyminisztérium azt is közölte, ha az iskola nem tudja elhelyezni a diákokat, akkor a kormányhivatal helyezi el őket más iskolákban.
A rendőrség és a végrehajtók is kiszálltak kedden kora délután az alapítványi fenntartású soroksári Qualitas Gimnáziumhoz, ahol kiürítették az épületet, a diákokat és az intézmény dolgozóit pedig hazaküldték - ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt. „Az iskola épületét tavaly októberben elárvereztem, az árverés jogerőre emelkedett és a bíróság minden jogorvoslatot jogerősen elbírált” – mondta Berki András bírósági végrehajtó és hozzátette, az ügyről tudomása volt az iskola és az intézményt fenntartó alapítvány igazgatójának, valamint az iskolatitkárnak is:
Most az RTL Hiradóban megszólalt az érintett iskola igazgatója:
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







