A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Szeptember elsején 690 volt az iskolaőrök létszáma, és tovább növelnék az állományt. Mint kiderült, az idei tanévben már 5 alkalommal kellett intézkedniük az intézményekben.
2022-2023-as tanév végén 579 iskolaőr teljesített szolgálatot a hazai oktatási intézményekben, az új tanév kezdetén, szeptember elsején már 690 volt a létszám - írja a Népszava az ORFK közlése alapján. A tanév első napján 544 intézményben voltak iskolaőrök, a rendelkezésre álló álláshelyek 86 százaléka van feltöltve, úgyhogy még lehet jelentkezni. Szeptember elseje óta már öt alkalommal kellett intézkedniük az iskolaőröknek, tavaly pedig 199 alkalommal intézkedtek, 109 rendőrségi eljárás indult. 79 esetben büntetőeljárás, 30 alkalommal szabálysértési eljárás. Testi kényszert 25-ször, bilincset és vegyi eszközt 1-1 esetben alkalmaztak.
Egy nyári kormányhatározat szerint 295 fővel növelnék az állományt, ehhez idén 654,5 millió forintot, jövőre pedig 1,26 milliárd forintot biztosítanak. A toborzás és a kiképzés folyamatos, ha pedig meglesz a szükséges létszám, akkor 803 intézményben szolgálnak majd iskolaőrök.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







