A K&H Bank nagyvállalati növekedési indexének 2025 negyedik negyedéves adatai szerint tovább mérséklődött az infláció negatív hatása a vállalatok működésére.
Újabb fontos részletek derültek ki a tanárok béremeléséről: itt a lista, kik, mennyivel kapnak többet
Nemsokára minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést.
Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte, az emelésnek köszönhetően februártól
- a pályakezdők jogszabályban meghatározott legkisebb bére gyakornokként bruttó 528 ezer forint lesz.
- Pedagógus I. kategóriában legkevesebb 538 ezer forintot,
- pedagógus II. fokozatban 555 ezer forintot kereshetnek az oktatók és nevelők,
- míg a mesterpedagógusok fizetése 630 ezer forintról indul,
- a kutatótanárok bérének alsó határa pedig 750 ezer forint lesz.
A döntés több mint 140 ezer embert érint - jelezte, majd megjegyezte: az átlagnál nehezebb feladatokat ellátó, hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusoknak a fentieknél is 20 százalékkal nagyobb fizetést garantál a törvény. A természettudományos területen dolgozók plusz 4 százalékot, a mesterfokozattal rendelkezők pedig plusz 2 százalékot kapnak - fűzte hozzá.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







